Vajon a kutyák tudnak különbséget tenni köztük és más állatok között? A kérdés összetettebb, mint gondolnád

Ugyan ritkán jellemző ránk ez a hozzáállás, de már az elején lelőjük a poént: úgy tűnik, hogy a kutyák felismernek más kutyákat, függetlenül azok fajtájától, méretétől vagy alakjától. De van itt még más is!

Ha például valamilyen távoli bolygóról egy idegen érkezne hozzánk, akinek az lenne a feladata, hogy kategorizálja a Földön élő állatokat, valószínűleg ha meglátna egy csivavát és egy bernáthegyit, nem feltételezné, hogy ugyanarról az állatról van szó. De akkor vajon hogy nem törik bele a kutyák bicskája a feladatba, hogy azonosítsák egymást?!

A variációk száma végtelennek tűnik, mégis kutya

A kutyák mérete és alakja minden bizonnyal a legnagyobb eltérést mutatja a háziasított állatok között. Súlyuk a 1,5 kg-os yorkie-tól a 100 kg-os angol masztiffig terjedhet. Színük lehet fekete, barna, sárga, fehér, kék. Mintájuk lehet csíkos, pöttyös, foltos, vagy merle. És ha ez még nem lenne elég, a bunda hossza is eltérő; a szinte szőrtelentől kezdve a földet söprő, zsinóros kabátig minden elképzelhető, amiknek a textúrája lehet puha, hajszerű, vagy drótszerű is. Fejformájuk az agarak keskeny hegyes pofájától az angol bulldog négyzet alakú masszív koponyájáig számos változatban képviselteti magát. Végtelen hosszan sorolhatnánk a különbségeket és a változatokat. A Nemzetközi Kinológiai Szövetség (FCI) 80 tagországában 335 fajtát ismer el, amiben nincs benne a világon létező összes fajta.

Tekintettel erre az elképesztő sokféleségre, ijesztő feladatnak tűnhet a kutyáknak felismerni, hogy kinek a popsiját szagolhatják meg egy jól irányzott arconrúgás nélkül. Mégis, ha megfigyeljük a kutyák szociális viselkedését, úgy tűnik, nagyon jó munkát végeznek ebben a feladatban is.

A saját, kedvtelésből tartott kutyáinkra vonatkozó alkalmi megfigyeléseink azonban nem elegendők a teljes valóság megállapításához, ezért a Dominique Autier-Dérian és munkatársai által vezetett francia kutatócsoport úgy döntött, hogy kísérleti úton felméri, vajon a kutyák képesek-e egyedül a látásukra támaszkodva megkülönböztetni saját fajtájukat más állatoktól.

Így mentek biztosra a tesztelés során

A kutatók kísérleti alanyként 9 kutyát használtak, mind a franciaországi Lyoni Nemzeti Állatorvosi Iskola diákjainak házi kedvencei voltak. A fajták változatosak voltak, legtöbbjük keverék.

Az igazán kemény munka egy ilyen tanulmányban egyrészt a megfelelő típusú képek kiválasztását, másrészt a képzés és a tesztelés menete. A kutatók hatalmas vizuális készletet hoztak létre; 3000 képet gyűjtöttek kutyákról, és szintén 3000 képet más állatokról. A kutyaképek a négy fő morfotípus közül kiválasztott fajtatiszta és keverék ebekből álltak: farkas típus, vadászkutya típus, masztiff típus és agár típus. Ezek remekül reprezentálták az eltérő fejformát, szőrszínt, szőrhosszt, a fülek helyzetét (egyenes, lelógó) és az összes többi főbb jellemzőt. A nem kutyás fajok között házi és vadon élő állatokról készült képeket láthattak. Ideértve a haszonállatokat, macskákat, madarakat, hüllőket, vadon élő macskaféléket, embereket és még sok minden mást.

Ezek közé a fajok közé farkasok vagy rókák képeit nem vették fel, mivel gyakran még az embereknek is nehézségei támadnak, ha meg kell különböztetni őket a kutyáktól. A fotókon a fejek tájolása a teljes elölnézettől a ¾-es elölnézeten át egészen az extrém profilig változott. A háttereket egységesen kékre színezték.

A tesztelés alkalmával kezdetben a kutyának választania kellett az egyik képernyőn egy kutya képe, a másikon pedig egy üres kék képernyő között. Ha a kutyaképhez közeledett, kattanást hallott, és visszatérhetett egy kis finomságért. Egy idő után az üres képernyőn egy kutyától eltérő faj jelent meg.

A tesztelés során minden kutya elérte a minimum kritériumot, ami biztosíték arra, hogy az ebeknek általános elképzelésük van arról, hogy mi illik a „kutya” kategóriájába, és mely állatok egyértelműen nem kutyák.

A macskákkal ellentétben felismerik az arcokat

Itt persze most nem az a célunk, hogy szégyent hozzunk a cicákra. Egyszerűen arra szeretnénk újra felhívni a figyelmet, hogy egyik állat sem jobb vagy okosabb a másiknál, csupán különbözőek. Mások az erősségeik és a gyengeségeik, és ebben pont ez a szép. A macskák például gyengén látnak közelre, így az arcfelismeréssel gondjuk akad, de cserébe a távollátó képességük extra lenyűgöző. Ezzel a kompromisszummal messziről és magasból is azonnal kiszúrják a prédát és más ragadozókat.

Visszatérve a kutyákra, egy 2015-ben publikált tanulmányban, amely a blökik vizuális arcfelismerését vizsgálta, a kutatók funkcionális mágneses rezonancia képalkotást (fMRI-vizsgálatot) használtak annak megállapítására, hogy a kutya agyának mely részei reagálnak a különböző ingerekre.

A négylábúaknak emberi arcokat, kutyaarcokat, tárgyakat, jeleneteket és grimaszoló arcokat mutattak be egy vetítővásznon, miközben agyi tevékenységüket figyelték. Az eredmények azt mutatják, hogy kedvenceink képesek különbséget tenni arcok (emberi és kutya) és mindennapi tárgyak között is. Ezenkívül az is kiderült, hogy a kutya agyának az arcokat feldolgozó területe nagyon hasonló az emberéhez.