A kutyáknál is az idősebb generáció tanítja beszélni a fiatalokat: ugató farkasok ébresztették rá a kutatókat a valóságra

Az embergyerekek esetében teljesen egyértelmű, hogy az idősebbek tanítják őket beszélni. Egészen pontosan nem is konkrétan tanítjuk őket, egyszerűen csak jelen vannak, ahogy a nyelvet használjuk. A kutyák bár nem szavakkal kommunikálnak, a hangok széles skáláját használják ugyanerre a célra. Ezen kutyahangok némelyikének ismerete veleszületett a kutyánál, fajtájától vagy földrajzi elhelyezkedésétől függetlenül. Azonban néhány hang sokkal ritkább, és a kutyapopulációnak csak kisebb százalékánál található meg. A kérdés az, hogy honnan is származnak ezek a hangok és elsajátíthatók-e megfigyelés, akarjuk mondani meghallgatás útján?

Stanley Coren, a British Columbia Egyetem pszichológia professzora feszegeti ezeket az érdekes kérdéseket, miközben egy olyan vendégkutatóval folytatott beszélgetést, akinek egyedülálló lehetősége volt farkasokkal kapcsolatos kutatásokat végezni. A legtöbb kutatása a vadon élő farkasokkal volt kapcsolatos, azonban néhány viselkedési vizsgálatot fogságban tartott farkaspopulációkon végeztek. A mi állunk teljesen leesett a következő információk olvasása után.

Utánzó farkas

Azt ugye tudjuk különböző kutatások alapján, hogy a kutyák meghatározott ugatásokat vagy ugatásmintákat használnak a kommunikációhoz, vagy hogy közöljék érzelmi állapotukat. Azt is tudjuk, hogy a farkasok gyakrabban vonyítanak, mint a kutyák (oké, kivéve a husky-k) és a felnőtt farkasok nagyon ritkán hallatnak ugató hangot.

A teszt úgy kezdődött, hogy egy farkascsoportot elhelyeztek egy telephely területén megfigyelés céljából. A telephely mellett közvetlenül volt egy kennel is, ami számos ebnek szolgált otthonául. A farkasok 6 hónapig vendégeskedtek a telephelyen és a kutatók megfigyelték, hogy mindvégig élénken érdeklődtek a kutyák iránt. A legérdekesebb talán az volt, hogy a tartózkodásuk során egyre többet és többet kezdtek ugatni a farkasok. Mindez még semmi! Az ugatásuk milyensége is egyre inkább hasonlított a kutyákéhoz, valamint az azt kiváltó okok is. Egészen úgy tűnt, hogy megfigyelték az ebeket. Coren professzor azonban többre vágyott a történetet hallgatva. Tudni akarta, hogy vajon a kutyák is tanulnak-e egymástól hangmintákat.

Mutatom, hogy kell csinálni: vaúúúúú!

Sajnos konkrét kutatás egyelőre nem áll rendelkezésünkre, azonban az évek során számos olyan adat gyűlt össze különböző megfigyelések eredményeképpen, amelyek azt mutatják, hogy a kutyák képesek megtanulni, utánozni más kutyák ugatását különböző helyzetekben.

Az egyik ilyen eset egy Sheila nevű gordon szetter nevéhez kapcsolódik. Ez a fajta ritkán ugat, Sheila sem volt kivétel. A család legidősebb lánygyermeke néhány évig egyedül élt, de ebben az időben lehetősége nyílt továbbképzésre menni egy másik város iskolájába. Mivel egy évig kollégiumban kellett emiatt laknia, ideiglenesen örökbe kellett adnia airedale terrierjét, Argust a szüleihez.

Argus tipikus terrier volt. Sokat ugatott. Mindenért, bármiért. Ahogy teltek a hetek, Sheila viselkedése megváltozott. Amikor Argus ugatott, mert például valaki az ajtónál állt, ő is ugatott. Ha Argus izgatottan rohangált a lakásban és ugatott lelkesen üldözve a képzeletbeli fantomokat, Sheila is csatlakozott a saját ugatásával a játékhoz. A szomorú vége a történetnek, hogy miután Argus visszatért szerető gazdájához, Sheila nem hagyta el a tanult viselkedést, és megmaradt ugatós gordon szetternek.

Most jól figyelj: így ugass, ha be akarsz menni

A másik érdekes tapasztalat Coren professzor simaszőrű retrievere, Odin nevéhez kapcsolódik. A blökinek volt egy jellegzetes ugatása, amellyel arra kérte a gazdáját, hogy engedje vissza a házba. Egyetlen ugatás volt ez, amit egy hosszú, 30 másodperctől több mint egy percig tartó szünet követett, mielőtt megismétlődött volna. Kölyökkorában amint elkezdte használni, a gazdi megjutalmazta érte úgy, hogy azonnal visszaengedte a házba; így megmaradt a repertoárban. Határozottan egyedi, jól elkülöníthető hang volt, amit nem lehetett más ugatással összekeverni.

Amikor Odin felnőtt eb volt már, a családba érkezett Dancer, a vadkacsavadász retriever. Már 8 hetes korától sokat játszott Odinnal az udvaron és egy hét sem telt bele, Dancer ugyanúgy ugatott, amikor be akart menni. Mikor Odin évekkel később átsétált a szivárvány alatt, Dancer továbbra sem szűnt meg ezt a jellegzetes ugatást használni akkor, ha elég volt a kinti mókából. Dancer nemcsak megtanulta utánozni az Odin által kiadott hangot, hanem megtanulta ennek a hangnak a jelentését is.

Az egyezményes jelzések is átragadnak

Néha az egy háztartásban élő kutyák olyan mértékben utánozzák egymást, hogy kialakul egyfajta közös dialektus. Megfigyelték, hogy a legtöbb kutya izgalmát általában három fő hang jellemzi. Az izgatott nyafogás, a jódlizáshoz hasonlítható nyögés-szerű szűkölés és az üvöltve ásítás, ami olyasmi, mint egy nagyon bosszús, elnyújtott ásítás magas hangon.

Hogy a kutya mi alapján dönt, hogy éppen melyiket használja, azt egyelőre nem tudjuk. A furcsa azonban az, hogy az együtt élő kutyák ebben is utánozzák egymást. Coren professzor egyik ismerősének 4 simaszőrű retrievere ha izgatott, mind az üvöltve ásítás technikáját részesíti előnyben. Egy másik ismerős 3 különböző fajtájú kutyája (angol springer spániel, pekingi palotakutya, simaszőrű retriever) pedig jódlizó hangot ad, ha valami felkeltette a figyelmét.

Ugyan, ezek az adatok nem tekinthetők szisztematikus adatoknak, de mindenképpen összhangban állnak azzal az elképzeléssel, hogy a kutyák egymástól tanulnak bizonyos kommunikációs hangokat.