Lehet, hogy gazdiként nem is tudod a kutyád valódi nevét?

Mutatunk egy nagyon érdekes és pofonegyszerű tesztet, amivel fény derülhet az igazságra.

A kutya neve valójában még annál is fontosabb, mint gondoljuk. Amint meghallja, tudja, hogy valószínűleg olyan információ követi, amelyre oda kell figyelnie. És még az sem ejti a legtöbb ebet zavarba, ha többféle becenévre is hallgatnia kell. Rendkívül érdekes dolgot tudhatsz meg a kutyák saját nevéről és a hozzá fűződő viszonyukról.

A kutya neve, akár egy varázsige

A kutya saját neve valószínűleg a legfontosabb szó, amit az élete során megtanul. Hiszen gondolj csak bele, egy eb az emberi beszéddel körülvéve éli le az életét, a képességei viszont ennek a nyelvnek a megértésére egész életén keresztül egy 2 éves gyermek szintjén maradnak. (Ami igazán dicséretes, félreértés ne essék!) Ám a név azért fontos különösen az ő szemszögéből, hiszen ebből tudja, hogy mi irányul majd rá ebből a hatalmas szótengerből. Persze ha közvetlenül rá nézel és megvan a szemkontaktus, akkor tudja, hogy hozzá beszélsz, ám ez nem minden szituációban jöhet létre.

Ez pedig egyértelműen azt jelenti számunkra, hogy érdemes a kutyát a nevén szólítani, ha azt szeretnénk, hogy megtegyen vagy ne tegyen meg valamit. Ebből kiindulva a szórend sem mindegy: Az „Ül Buksi!” vagy a „Buksi, ül!” között igen jelentős a különbség. Ugye már érted, hogy miért?

Vannak-e speciális követelmények egy jó kutyanévvel kapcsolatban?

A kutyák meglehetősen rugalmasak abban a tekintetben, hogy mit fogadnak el névként. Sőt, időről időre képesek a változásokhoz is alkalmazkodni. Ez azt jelenti, hogy ha egy, vagy akár több becenevet is használsz kedvenced megszólítására, arra egy idő után ugyanúgy hallgatni fog, mint az eredeti névre.

Ha bizonytalan vagy a névválasztás illetően, ez a cikkünk segítségedre lehet.

Esettanulmány egy kutya titkos nevéről

Az előzőkből kiderült tehát, hogy bármilyen szó, melyet következetes használunk, lehet a kutya neve. Stanley Coren, a British Columbia Egyetem professzora és a Psychology Today szerzője egy nagyon érdekes esetről számolt be.

Egy Polar nevű szibériai huskyval egy síparadicsomban rendezett tudományos konferencián volt szerencséje találkozni, melyre meghívták előadóként. A konferencia egyik programigazgatójával közös kabinban kapott szállást a professzor úr és mivel a szervező csak egy rövid autóútra lakott a helyszíntől, kedvencét is magával vitte. Azért is döntött így, mert tudta, hogy Coran professzor mennyire szereti a kutyákat, ami segíthet neki ellazulni még egy ilyen stresszes mondható szituációban is távol az otthonától.

Elmesélte, hogy nagyon érdekes volt 4 napon keresztül szemrevételezni az eb és a gazdája interakcióit. Ugyan egyértelmű volt a köztük lévő jó kapcsolat, a gazdi mégis időközönként problémába ütközött a szőrös energiabomba kontrollálásában. Bár általában ahogy elhangzott a „nem”, a négylábú tudta, hogy visszavonulót kell fújnia. És sokszor volt ilyen. A parancs pedig mindig egy egyszerű nemmel kezdődött, ami a gazdi kedvétől és a helyzet súlyosságától függően folytatódhatott némi magyarázattal is.

Az egyik nap vacsora közben Paul bevallotta, hogy néha úgy érzi, hogy nem igazán képes kordában tartani a kutyát: „Van, amikor abban sem vagyok biztos, hogy Polar egyáltalán tudja a saját nevét.” – magyarázta.
„Polar tudja a nevét, de lehet, hogy te az övét nem.  Végzünk egy rövid kísérletet a kabinban, ha megvacsoráztunk.” – felelte a professzor válaszként a tanácstalan pillantásra .

Az eredmény megdöbbentő: ezt neked is ki kell próbálnod!

Amikor visszaértek a kabinba, a Coren professzor megkérte Pault, hogy álljon meg a konyhában; addig ő bemenet Polarral a hálószobába. Megsimogatta a blökit, aki elégedetten élvezte a figyelmet, amikor is – ahogyan előre megbeszélték – Paul a konyhában kiejtette hangosan a bűvös nevet: „Nem!”. A kutya fogta magát, felállt és engedelmesen a gazdijához sétált. Hiszen a nevén szólították.