A jogsértés ára – van-e értéke a kutyának a jog szerint? Dr. Kajó Cecília jogász írása

A jogsértés árának előzetes bekalkulálásával elég sokszor találkozhatunk John Grisham igazságügyi krimijeiben, ahol a klasszikus felállás szerint egy igazságérzetétől hajtott, még romlatlan lelkű joghallgató vagy fiatal feltörekvő ügyvéd áll szemben valamilyen gonosz multival, amelynek fontosabb a profit, mint az emberek egészsége vagy éppen a környezet védelme. A történetek szerint a jogsértés árát ezek a gonosz nagyvállalatok előre bekalkulálják költségvetésükbe, és bár látszólagos lépéseket vagy megbánást tesznek a külvilág, illetve a hatóságok felé, végül szó nélkül kifizetik a bírságot, büntetést vagy kártérítést, és folytatják tovább ott, ahol abbahagyták. Ha a jogsértés árát ilyen szemmel nézzük, és a gonosz multikat behelyettesítjük nagy volumenben az állatok kizsákmányolásából, mondjuk ki: állatkínzásból élőkkel, akkor sajnos a mai magyar valóság is az, hogy ezek a személyek a jogsértés árát sokszor előre bekalkulálják, és a szerzett profitból könnyedén kifizetik. Beszélhetünk itt például szaporítókról, viadaloztatókról, korrupt hivatalnokokról, biankó útlevelekkel foglalkozó állatorvosokról. Ahol sok pénz összpontosul és annak megszerzésére olyan profi csapat áll össze, amelyre a jog a bűnszervezet kifejezést alkalmazza, ott bizony a pénzügyi szankciók elégtelenek.

Mi lehet a visszatartó erő akkor, ha a feltételes szabadságvesztés nem éri el a célját (hiszen ez rendkívül leegyszerűsítve attól büntetés, hogy időtartama alatt tartózkodni kell újabb bűncselekmények elkövetésétől, hiszen azok felelősségre vonásánál a korábbi büntetés is „aktiválódik”), a pénzügyi szankciókra pedig már a többszörösét összeszedték az ilyen bűnözők? A legjobb visszatartó erő a másik oldalon van: nem veszünk ilyen állatokat, nem kérünk az ilyen szolgáltatásokból, teljességgel elhatároljuk magunkat ezektől a jelenségektől és minden olyan körülményt, tényezőt, ami az ilyen cselekményeket támogatja, kiszolgálja, szigorúan szabályozunk. A kínálat a keresletre épül, ha nincs vásárló, fogadó és más keresletet generáló réteg, úgy ez a megélhetési forma eltűnik (és sajnos megjelennek máshol, másfajta illegális tevékenységekkel ugyanazok a csoportok, ahogyan ezt a kriminológia tudománya jól ismeri).

A jogsértés ára

A jogsértés áráról a másik oldalról is beszélhetünk: mibe kerül egy-egy eljárás azoknak, akik tenni szeretnének az ellen, hogy akár egy-egy magányos elkövető, akár bűnszervezetbe csoportosult sokaság ezentúl már ne élhessen meg állatkínzásból, ne bántalmazhasson többé állatokat? A jogsértés ára, a kérelmet benyújtó, a feljelentő, a felperes költségei attól függenek elsősorban, hogy melyik jogág melyik jogszabálya alapján kezdeményez az illető eljárást. Rendkívül leegyszerűsítve ugyanis vannak (bűn)cselekmények, amelyek automatikusan „érdeklik” az államot és egy-egy hozzá érkező jelzésre hivatalból elindulnak az eljárások, és vannak ügyek, melyek automatikusan „nem érdeklik” az államot. Az állam itt ránk bízza, hogy egyáltalán akarjuk-e, hogy meginduljon ilyen esetben egy eljárás és az is rajtunk múlik, hogy annak költségeit részben vagy egészben tudjuk-e finanszírozni.

A közjog és a magánjog közötti különbség

Ez a megközelítés a jogrendszer elsősorban oktatási célú elhatárolásán alapul. A közjog (ahova például tartozik a büntetőjog, a közigazgatási jog) olyan terület, ahol az állam és az elé kerülő felelősségre vonandó személy alá-fölérendeltségi viszonyban áll. Az államnak pedig széles eszköztára van mindenféle kényszerintézkedések megtételére. Amit a közjogi jogágak védenek, az elsőrendű fontosságú, ilyen lehet például a közbiztonság, a közrend, de akár a környezetvédelem is. Ezzel szemben a magánjog (ahol a polgári jog, azon belül a családjog található) olyan hétköznapi magánügyeinkről szól, ahol egyrészt a legtöbbet a körülményekről, a tényekről mi tudjuk, másrészt lehet, hogy nem is szeretnénk, ha az állam helyettünk döntve, „ránk kényszerítve” belesodorna minket egy eljárásba. Például, ha minden egyes becsületsértésre alkalmas, közösségi oldalakon közzétett komment miatt bíróságra kellene járnunk, vagy például, ha hozzátartozónk által elkövetett cselekmény alapján automatikusan megindulna egy eljárás – holott mi inkább megbocsátanánk neki és nem vinnénk őt bíróságra.

Az állatkínzás formái

Az állatkínzásnak van egy enyhébb megítélésű fogalma az állatvédelmi törvényben. Ez enyhébb hiányosságok, állattartási hibák gyűjtőfogalma, itt jellemzően a hiányosság megjavítható, az állat helyben hagyható, „kibírja” a 60 napos közigazgatási eljárást, jó irányba terelhető a sorsa. A büntető törvénykönyvbeli állatkínzás az akár pusztulást is okozó vagy arra alkalmas cselekmények gyűjtőfogalma. Itt súlyos bántalmazások, bánásmódok lehetnek a büntetőeljárás tárgyai. Látunk tehát a szomszédságban egy enyhébb, megjavítható hiányosságot, értve ezalatt például a láncon lévő kutyát. (Ehhez nem kell nagy beavatkozás, le kell venni róla, ha pedig az ingatlan alkalmatlan kutyatartásra, akkor kicsit több beavatkozással – amelyre az állattartót kötelezik – biztonságossá kell tenni. De érezzük ugye, hogy ez nem a súlyos bűncselekmény kategória.) Vagy tudjuk például, hogy oltatlan, jelöletlen a szomszéd kutyája, és bejelentést teszünk a helyi jegyzőnél. Itt nekünk, akár magánszemélyként, akár állatvédelmi szervezetként tesszük a bejelentést, költségünk nem keletkezik, mert az ilyen eljárás illetékmentes.

Magánszemélyként tett bejelentés és költségek

Ha magánszemélyként tettünk bejelentést, nem szakmai hiba (mert nem kötelező), ha nem kapunk visszajelzést. Ha szervezetként tettünk bejelentést, akkor a meghozott döntésből viszont kapnunk kell, és ha azzal elégedetlenek vagyunk, akkor megtámadhatjuk bíróságon. A közigazgatási per kezdetén költségünk még mindig nincs, mert a szervezetek számára az ilyen eljárás illetékmentes. Azonban ha a bíróság azt állapítja meg, hogy a meghozott döntéssel nincsen baj, az azt meghozó hatóság nem mulasztott, az ő oldalukon felmerülő költséget (elsősorban: ügyvédi díjat például) a szervezetre terhelik (volt is ilyen példa sajnálatos módon nemrégen egy Zalavármegyei szervezetnél).

Állatvédő szervezetként tett bejelentés nyomán, ha a 60 napos ügyintézési határidőt nem sikerült teljesíteni, részünkre 10.000 forintos összeg jár, ami a hatóság kvázi büntetése azért, mert nem sikerült az előírt határidőben megoldania az ügyet. Ha állatvédő szervezetként kezdeményezzük például egy konkrét szakértő bevonását a közigazgatási eljárásba, hogy szakvéleményében írtakat majd felhasználhassák a döntéshozatalnál, a szakértői díjat meg kell előlegezni és a hatóság számlájára előzetesen befizetni. A végső költségviselés attól függ, hogy a szakvéleményt milyen módon használták fel a döntéshozatal során. Elsősorban az a fontos, hogy segített vagy sem alátámasztani az állattartó felelősségét. Így hivatkozási alapként szolgált-e a szankció kiszabásakor, mert akkor eljárási költségként azt az állattartó viseli végül.

Ha súlyos cselekményt látunk a szomszédban, brutális bántalmazást, súlyos sérüléseket szenvedett állatot vagy olyan folyamatos tevékenységet (vagy mulasztást!), ami előbb-utóbb elvezet laikus józan ész szerint is a nagymértékű leépüléshez vagy pusztuláshoz, feljelentést tehetünk a rendőrségen. Ennek költsége nincsen. A későbbiekben tanúként többször beidézhetnek akár a rendőrségre, akár a bíróságra. Itt kérhetjük például az útiköltségünk megtérítését, és ahogyan az idéző levélben is szerepel, a munkáltatónknak aznapra, arra az időtartamra, amíg ránk tanúként szükség van, el kell engednie a munkából. Ha szintén a rendőrségen, de a szabálysértési osztályon feljelentést teszünk kutyával veszélyeztetés szabálysértés miatt, mert például a szomszéd kutyája állandóan közterületen van, a szomszéd pedig bár tud róla, semmit nem tesz meg annak érdekében, hogy az önsétáltató kutya ne töltse ideje nagy részét ismeretlen településrészeken, ezzel az üggyel sem lesz költségünk. Az ilyen feljelentés is illetékmentes. A tanúkénti meghallgatásnál szintén igaz, hogy útiköltségünket például el tudjuk számoltatni.

A polgárjogi eszközök árnyoldala

A közigazgatási, szabálysértési és büntetőjogi jogághoz képest, ha polgári jogi eszközöket veszünk igénybe, az bizony teljesen más szemléletmóddal, hozzáállással, jóval több költséggel jár. A polgári jog egyik fő jellemzője ugyanis, hogy elsősorban magánügyeinket, személyi, vagyoni helyzetünket érintő ügyeket próbál megoldani. De ez jelentősen leegyszerűsítve „nem érdekli” az államot. Ha hozzá fordulunk, segít nekünk, és peres eljárások keretében megpróbálja megoldani problémánkat. De nem üldözi hivatalból, nem sújt le a nulladik perctől a jog teljes szigorával a felelős személyre, ahogyan azt a közbiztonság, közrend érdekében azonnal megtenné.

Ha például kártérítést szeretnénk azért, mert a szomszéd kutyája megtámadta a mi kutyánkat, és jelentős állatorvosi költségeket okozott nekünk, vagy támadása során teljesen tönkretette a kerítést, amit nekünk újra kell építeni, az államot ez alapvetően „nem érdekli”. Elvárja tőlünk, hogy megfelelő dokumentációval (például a javítással kapcsolatos számlák), a megfelelő bizonyítással (például tanúnyilatkozatok, fotók, videófelvételek) keressük meg az erre feljogosított szervet. Ezek után, ha alkalmas az ügy egyáltalán a megindításra, kerülhetünk abba a pozícióba, hogy végső soron hozzájutunk a kártérítéshez.

Mikor lehet pert indítani?

Egy perjogi szabály szerint 3 millió forintos követelés alatt nincs rögtön perindítás. Ilyenkor például közjegyzőhöz fordulhatunk, aki egy úgynevezett fizetési meghagyást bocsát ki a károkozóval szemben, felhasználva az általunk benyújtott számlákat, és ezért nyilvánvalóan díjat számol fel. Ha a károkozó teljességgel tagad mindent, tiltakozik (itt úgy hívjuk: „ellentmond”), a fizetési meghagyásos eljárás átalakul peres eljárássá. Itt további költségeink keletkezhetnek az eljárás során. Például nem elegendőek a kórlapok, szakértő által elkészített szakvéleményre is szükség van. Ha a pert elveszítjük, a másik fél költségeit is nekünk kell viselnünk.

Ha az, aki ellen beadványt, feljelentést tettünk vagy fizetési meghagyást kezdeményeztünk, mocskol bennünket például valamelyik közösségi oldalon, indíthatunk ellene becsületsértés vagy rágalmazás miatt büntetőeljárást a bíróságon. Ezek úgynevezett magánindítványos eljárások. A fenti példához hasonlóan bár büntetőügyek, de „mégsem érdeklik” az államot automatikusan, hogy ki, mikor, hol mocskol minket. Az állam ránk bízza, hogy döntsünk: akarjuk-e a felelősségre vonást, és ha igen, akkor a magánindítványnak ezt a mérlegelési hatását az illetékkötelezettsége is alátámasztja (ez itt 10.000 forint).

Mi az értéke egy kutyának?

Elsősorban polgári peres eljárások kapcsán, de például büntetőeljárásban rongálás bűncselekmény kapcsán kerülhet elő a kérdés, hogy mi az értéke egy kutyának. Ez nem jogkérdés, hanem szakkérdés. A szakértő becslése során nyilván jóval könnyebb helyzetben van, ha egy törzskönyves fajtatiszta egyedről van szó. Hiszen ott konkrétan megfogható, hogy mennyiért vásárolták a kutyát, és az is levezethető, hogy ha például olyan sérülése keletkezett („rongálás”) vagy egyenesen elpusztult, ami kizárja például a jövőbeli tenyészszukaként vagy tenyészkanként való használatát, úgy mennyi bevételtől eshet el a tulajdonosa. Az igazán fogós kérdés, és ennek nincs egyáltalán kialakult joggyakorlata, hogy mennyi az értéke egy családi kedvencként tartott keverék kutyának.

A jogsértés árával nem csak a bűnözők kalkulálnak. Nekünk is kell, ha valamilyen sérelem ér minket és jogainkat, igényeinket, kárunkat szeretnénk érvényesíteni. Előre át kell gondolni, hogy mi az, amit követelünk és a hozzá tapadó kiadások, időráfordítás, idegeskedés, ügyvédi és szakértői díjak és minden más figyelembevételével megéri-e eljárásokat indítani vagy inkább célszerűbb egy nagyot nyelni, és elengedni az egészet. A jogérvényesítés nagyon sokszor gazdasági kérdés. Kisösszegű károk esetén például egészen biztos, hogy többe kerül a leves, mint a hús. A fizetési meghagyás kibocsátásának díja, az ügyvédi tanács, a további eljárások költségei és illetékei miatt lehet, hogy észszerűbb döntés a jogi eszközök mellőzése.