A genetikai defektusok és az állatvédelmi törvény: Márton Attila különvélemény

A kutyák szaporítása ellen számos indok szól. Ezek közül talán az egyik legfontosabb a valószínűsíthetően nagyarányú beteg egyedek megszületése.

Most, hogy a jogszabályi környezetben megjelent a szaporítás mint büntetendő cselekedet, érdemes megvizsgálni, hogy a jelenlegi jogszabályok mennyire biztosítják az egészséges utódok megszületését. Rendkívül összetett témakörről van szó, amelyet egy ilyen írás terjedelmén belül nem is lehet megfelelő módon kivesézni. És ezen belül is van egy speciális terület, amelyet nagyon sokszor emlegetünk, de rendkívül felületesen és leegyszerűsítve. Ezek a genetikailag öröklött rendellenességek.

100%-os egészségügyi garancia

Ugrottam én már össze tenyésztővel, aki nagy büszkén kifejtette, hogy ő bizony a tőle kikerülő kutyákra 100%-os egészségügyi garanciát ad. Mindezt alapozva arra, hogy a rendelkezésre álló mindhárom szűrővizsgálatot elvégeztette.

Csak hát a genetika nem ennyire egyszerű. Sőt, ennél lényegesen összetettebb kérdés, hogy mitől egészséges egy kutya. Egyáltalán, létezik-e olyan, hogy 100%-ban egészséges kutya?

A genetikailag öröklött, genetikai háttérrel rendelkező egészségügyi problémákkal nagyon könnyen dobálózunk. Néha az az érzésem, hogy most már mindent a genetikára fogunk. Ha egy állat beteg lesz, az csak és kizárólag ezzel indokolható.

Holott – nagyon leegyszerűsítve – nagyon kevés olyan egészségügyi probléma van, amely teljes mértékben a genetikának köszönhető. Általánosságban elmondható, hogy a megöröklött hajlam „beindításához” – azaz ahhoz, hogy abból a végén kifejlett rendellenesség legyen – elengedhetetlenek a környezeti hatások, mint például a táplálás vagy akár a mielőbbi orvosi beavatkozás.

Biológia a jogban

A genetika ettől függetlenül rendkívül fontos. A genetikai öröklés szempontjából lényeges, hogy az illető, aki dönt egy pároztatás során, minél inkább csökkentse annak valószínűségét, hogy eddig már ismert és kimutatható defektusok kerüljenek továbbörökítésre. Mindamellett, hogy ez tényleg egy rendkívül felkapott téma és ráadásul minden egészségügyi problémát ezzel magyarázunk, az állatvédelmi törvény igencsak szűkszavúan fogalmaz erről.

Maga az állatkínzás fogalma – az állatvédelmi törvény és nem a büntető törvénykönyv szerinti – tartalmazza „az öröklődő betegségben szenvedő állategyed tenyésztése, szaporítása” esetet. Ennyi említés esik arról, hogy mi a helyzet a genetikailag öröklött rendellenességekkel.

Jó lenne tudni a „szenved” pontos, jogi értelmezését. Mert ha a köznapit nézzük, egy genetikai rendellenességet hordozó egyed nem feltétlenül szenved. És amelyik egyed hordozó, nem feltétlenül kell kivonni a tenyésztésből. Sőt, ha ezt megtesszük, azzal több problémát indítunk útjára hosszú távon, mint amennyi hasznot hoznánk.

Adalékként tegyük ehhez még hozzá, hogy nem minden rendellenesség esetében ismerjük még a genetikai hátteret, a felelős géneket. Az elvégezhető tesztek száma pedig önmagában korlátozott. Számos olyan élethelyzet van, amikor a legnagyobb szakmai körültekintés ellenére is genetikailag öröklött rendellenességek jelennek meg.

A kutyák egészsége rendkívül fontos és napjainkban aktuális problémakör, azt hiszem, szükségtelen ezt magyarázni. Kérdés, hogy ezzel mit tud kezdeni a jog? Hogyan képes felállítani egy olyan rendszert, ami szakmai alapokon nyugszik, követhető és kizárólag azt a magatartást szankcionálja, amely tényleg elkerülhető lenne?

A jelenlegi jogszabályi környezet leginkább a tartási körülményekre koncentrál – ami természetesen nagyon komoly kihatással van az utódok egészségügyi állapotára – és ezen keresztül próbálja meg például definiálni, hogy mit jelent a felelőtlen szaporítás. A tartási körülményeket viszont megelőzi maga a szelekció, azaz a fedeztetés, amelynek állatjólléti kihatásáról nem feledkezhetünk meg. Mindezzel pedig a jelenleg érvényes jogszabályi környezet nem igazán tud mit kezdeni.