Elli H. Radinger: Egy világhírű farkas története, aki tűzön-vízen át harcolt családjáért

Egy igazi vezéregyéniség nem tétovázik, ha a családjáról van szó. A Farkaskirálynő történetének az egész világ a csodájára járt, most pedig te is betekintést nyerhetsz e kivételes állat életébe.

Németország legnevesebb farkasszakértője, Elli H. Radinger néhány év jogászkodás után döntött úgy, hogy életét e csodálatos állatok kutatásának szenteli. A farkasok bölcsessége – Mire taníthatnak bennünket a vadon lakói? című könyvében a természetben megfigyelt különleges egyéniségek életének egy-egy tanulságos szeletét mutatja be. Figyelemreméltó a világhírűvé vált Farkaskirálynőről szóló fejezet, melyből itt olvashatsz egy kis ízelítőt.

A nők ereje

Mi a közös a nőkben és a farkasokban?

„Az egyik kedvenc kérdésem, amelyet minden, farkasokról szóló előadásomon felteszek a közönségnek, így hangzik: Ha a falkát érintően fontos döntést kell hozni, mit gondolnak, kié az utolsó szó joga a két vezérfarkasnál: a kané vagy a szukáé?”

A nem túl meglepő válasz: Miközben a hölgyek gúnyos mosollyal oldalba bökik férjüket a könyökükkel, az urak lemondóan a mennyezetre néznek, és felsóhajtanak: „Igen, igen, akárcsak odahaza.” Azt, hogy az utóbbi években változnak az idők, az iskolai előadásaimon is tapasztalom, amikor a gyerekek a kérdést meghallva lelkesen és egyhangúan rivallják: „Mamaaaa!”

Valóban így van. A farkascsaládban ugyan közösen határoznak a szülők, de az igazán lényeges kérdésekben – például hogy hogyan, mikor és hova induljanak vadászni, vagy hol ássák meg a vackot az ellés előtt – a legmagasabb rangú nőstény hozza meg a végső döntést, csakúgy, mint az embereknél. Végső soron minden, ami a család számára fontos, az ő igényeikhez igazodik. Ő az, aki a szexualitásával egy vagy több hímet magához köt, hogy azok vadásszanak neki és a gyerekeinek, és megvédjék az ellenséggel szemben.

Ő a család igazi középpontja. Magától értetődően – mint minden nagycsaládban – a farkasoknál is előfordulnak konfliktusok a nőstény és hím állatok között. Láttam már olyat, hogy a szuka „megvert” egy kant, de fordítva is. A konfliktusokat azonban általában szituációtól függően, a nemtől vagy a rangtól függetlenül döntik el. Ha példának okáért egy fiatal farkasok közötti veszekedést kell elsimítani, akkor az a farkas avatkozik közbe, amelyik épp
a legközelebb áll a veszekedőkhöz, és ő teremt rendet. Tehát nyugodtan lehet az akár egy idősebb testvér is.

A Yellowstone-ban számos ragyogó nőstény farkas megfordult, de egyikük már életében legendává vált – egészen tragikus körülmények között bekövetkezett haláláig.

Mindenkit lenyűgözött, aki csak látta. Rick McIntyre biológus úgy fogalmazott, ő „Angelina Jolie a farkasok között”. „06-os” névre kereszteltük, mert 2006-ban született. Az életéről szóló National Geographic filmben She-wolfnak (nőstény farkasnak) nevezték. Amikor kétéves korában megjelent a Lamar-völgyben, rögtön feltűnt nekünk, hogy egészen különleges állatról van szó.

Ha egy nőstény farkas elhagyja az otthonát, akkor számára többnyire az a legfőbb prioritás, hogy társat találjon és utódokat nemzzen. She-wolf nem érezte úgy, hogy sürgetné az idő. Az első telek során a párzási időszakban néha öt udvarlója is akadt, ami a vadon élő farkasoknál nagyon szokatlannak számít. Még a legnagyobb és legerősebb kérőket is kikosarazta. Helyette inkább két fiútestvért, fiatal kanokat választott, és velük alapított családot.

Nem sokkal az első kölykök megszületését követően She-wolf, vagy nevezzük ezentúl Farkaskirálynőnek, elhagyta a vackot, és tíz percen belül megölt két nagy szarvastehenet – egy szál magában. A hímek figyelték. Úgy tűnt, mintha a nőstény farkas még a vadászatot is megtanítaná a két tapasztalatlan testvérnek, ahogy a következő években az összes többi családtagnak is egyfajta túlélőtréninget tartott.

A Farkaskirálynő volt az egyik legjobb vadász, akit a Yellowstone valaha is látott. A farkasoknál általában az egész falka részt vesz a vadászatokon. Mindenkinek megvan a maga feladata (hajtás, üldözés, támadás) egészen a vezérfarkasokig, akik a végső ölési aktust végzik el.

A Farkaskirálynő más volt. Jobban szeretett egyedül vadászni, és inkább szemtől szemben harcolt. Egy szarvasbika súlya 300 és 400 kilogramm között van. Ha valaki megtámadja, védekezik, és elülső lábaival halálra tapossa a ragadozót, vagy agancsaival a levegőbe repíti.

Vadászatkor a Farkaskirálynő mindig a legveszélyesebb pozícióba helyezkedett. Mesteri vadásztechnikával rendelkezett. Szorosan a zsákmánya mellett loholt, felugrott, közben elfordította a fejét, és elharapta a szarvas torkát. Mi több, ez néhányszor még egy nagy sodrású folyóban úszva is sikerült neki.

Egyszer szemtanúja voltam, amint a parton megtámadott egy szarvastehenet, és a bozótból zsákmányával együtt a folyóba esett. A szarvas ekkor a víz alá nyomta a fejét. A farkas eleresztette áldozata torkát, és kiszabadította magát alóla. Aztán a vizet taposva teljes súlyával víz alá nyomta a szarvastehén fejét, míg az néhány perc múltán meg nem fulladt. Csak az volt a gond, hogy a halott szarvas, azaz a családnak szánt vacsora mélyen a víz alatt feküdt. Ám a farkas újfent elképesztett mindenkit, aki követte az eseményeket: még mélyebb vízbe húzta a szarvast, hagyta, hogy a víz lefelé sodorja a folyón, egészen egy homokpadig, ahol aztán kihúzta a szárazra. A Farkaskirálynő pontosan tudta, mit tesz. Stratégiai tervet kovácsolt, hogy gondoskodjon a családjáról.

Intelligenciájával a nőstény farkas még a legtapasztaltabb biológusokat is az őrületbe kergette. Doug Smith, a Yellowstone farkasprojektjének vezetője, aki biológusként a farkasok elkábításáért és jeladóval való felszereléséért felelős, lenyűgözve mesélte:

– Három éven keresztül próbáltam elkábítani a helikopterből, de mindig kicselezett. A farkasok rendszerint a szélrózsa összes irányába szétfutnak, amint meghallják a helikopter hangját. Képesek megkülönböztetni az egymotoros Cessna hangját, amellyel a heti kontrollrepülést végzik, annak a helikopternek a zajától, amelyben a kábítófegyverrel felszerelkezett kutató ül.

A Farkaskirálynő többnyire nem szaladt el. Megállt és egyenesen, némi megvetéssel a szemében ránézett a biológusra: „Nem kapsz el!” Majd bemenekült a fák közé vagy a sziklák mögé. Smith-nek csak három év után sikerült végre befognia.”

Ha kíváncsi vagy, mi történt végül a Farkaskirálynővel, illetve szívesen böngésznéd az írónő által megfigyelt többi farkas izgalmas kalandjait, olvasd el A farkasok bölcsessége című könyvet!

(Képek: Getty Images Hungary, Park Kiadó)