7 érdekesség a dingóról: mancsai befordíthatók, így olyanok, akár az emberi kezek

A dingó tulajdonképpen elvadult házi kutya, amely különös kapcsolatban él az emberrel a mai napig. Ugyan képesek nélkülünk fenntartani magukat, kényelmes számukra általában az emberek társasága.

Lássuk máris, hogy mit érdemes tudni a dingó múltjáról, szokásairól és külső jellemzőiről.

1. Komplikált múlt és jelen

Egy 1999-es tanulmány vizsgálatai alapján a dingó és a hozzá nagyon közel álló új-guineai éneklő kutya akkor alakultak ki, amikor a Földön az embercsoportok még nagy mértékben elszeparáltan éltek. 2019-ben az IUCN/SSC kutyafélékre specializálódott csapata mindkét fajt vad kutyának tekintette, emiatt nem szerepelhetnek a Vörös Listán sem, pedig egykor sebezhetőként osztályozták őket. Egy évre rá, 2020-ban az American Society of Mammalogists a dingót a házi kutya egy változatának tekintette, azonban egy Dél-Ausztráliából származó vadon élő dingó legutóbbi DNS-szekvenálása arra enged következtetni, hogy a dingó tulajdonképpen egy köztes faj a farkasok és a házi kutyák között.

Egyes kutatások szerint egy elvadult kutya, amelynek az ősei valaha háziasítottak voltak, tehát a kutya és a dingó nem különálló fajok. A dingó és a basenji a házi kutya klád alapjai. (Az élőlények olyan csoportját nevezzük kládnak, melyek egyetlen közös ősből és azok leszármazottaiból állnak.)

2. A dingók és az őslakosok kapcsolata igen egyedi

A dingó név a dharug nép nyelvéből származik, akik a mai Sydney környékén élő ausztrál őslakosok voltak. Az első brit gyarmatosítók 1788-ban érkeztek Ausztráliába, és Port Jacksonban létesítettek egy telepet. Már ők megjegyezték, hogy ezek az ebek együtt élnek az őslakosokkal. A nevet először Watkin Tench jegyezte fel 1789-ben Narrative of the Expedition to Botany Bay című művében:

Az egyetlen háziállatuk a kutya, amelyet az ő nyelvükön dingónak hívnak, és nagyon hasonlít az angol rókakutyára. (Feltehetően az angol rókakopóra utal – a szerk.) Ezek az állatok egyformán félénkek velünk szemben, és ragaszkodnak a bennszülöttekhez. Egyikük most a kormányzó birtokában van, és tűrhetően kibékült új gazdájával.

A dingók kapcsolata az ausztrál őslakosokkal igen összetett, szoros kapcsolatban éltek egymással, de nem függtek a másiktól a túlélésüket tekintve. A legtöbb dingó kényelmesen érzi magát még ma is az emberek közelében, de képes az önálló életre. Lehetséges szocializálni őket; előfordul, hogy családok is magukhoz vesznek dingót, hogy azt házi kedvencként tartsák. Ennek ellenére azonban nem tenyésztik.

3. Ügyes besurranók vagy tornászok lennének

A dingó képes beforgatni a csuklóit, így le tudja nyomni a kilincseket vagy felemelni a reteszeket. A vállízületei szintén szokatlanul rugalmasak, a fejük 180 fokban elfordítható, valamint nagyon ügyesen másznak fel bármilyen nehezen megközelíthető magasságba, legyen az kerítés, szikla vagy egy fa. Megdöbbentően hasonlítanak ezek a nem mindennapi funkciók azokhoz, amelyeket a norvég lundehundnál is megfigyelhetünk. Ezt az ebet lundák vadászatára tenyészették ki, akiknek nagyon nehéz, sziklás terepen kellett a sziklarepedésekben fészkelő madarakat elejteni.

Szinte hihetetlen, de morfológiájuk semmit sem változott az elmúlt 3500 évben, ami arra enged következtetni, hogy mesterséges kiválasztást sosem alkalmaztak az esetükben.

4. A dingók gyakran nyöszörögnek

Ahogyan a kutyák, úgy a dingók is alapvetően leginkább hangokkal kommunikálnak, de házi kedvenceinkkel ellentétben inkább nyöszörögnek és üvöltenek, ahelyett, hogy ugatnának. Az ugatás mindössze a használt hangjelzések 5%-át teszi ki az esetükben és szinte kizárólag figyelmeztetésre szolgál. Nyolc hangosztályt azonosítottak 19 hangtípussal.

Üvöltés:

5. Fogságban nem rendeződnek falkába

A dingó társas viselkedése körülbelül olyan rugalmas, mint a prérifarkasé vagy a szürke farkasé. A fiatal hímek gyakran magányosan élnek, a szaporodásra kész felnőttek pedig családot alapítanak. A falkát egy hím és egy nőstény alkotja, valamint vele tartanak az aktuális évben született csemeték; sok esetben pedig az előző alom már felnőtt kölykei is, akik segítenek az apróságok nevelésében. A dingók általában 2 éves korunkban kezdenek szaporodni. Ahol kedvezőek a körülmények, ott a dingó falkák stabil, jól elkülöníthető területeken, kis átfedéssel élnek egymás mellett.

A dingók között is van természetesen hierarchia, a falka élén az alfa hím áll, akihez az alárendelt egyedek enyhén görnyedt testtartással közelednek; fülük lapos, farkukat lefelé tartják. Érdekes, de a fogságban tartott dingók között nem sikerült mesterséges falkákat létrehozni.

6. A dingó 3 faj kiirtásáért lehet felelős

Egyes kutatók azt feltételezik, hogy a dingó tehető felelőssé az erszényesfarkas (kihalt), az erszényes ördög (veszélyeztetett) és a tasmániai mocsári tyúk (nem fenyegetett) populációk kiirtásáért és megtizedeléséért a szárazföldi területekről. A legújabb tanulmányok azonban megkérdőjelezik ezt az elgondolást; arra utalnak, hogy az éghajlatváltozás és az emberek növekvő populációja lehetett inkább ennek az oka. Jelenleg úgy tűnik, hogy a dingónak nem volt ugyanaz az ökológiai hatása, mint a vörös rókának a modern időkben.

7. Eltökélt és tehetséges vadászok

Ausztrália királyai, a dingók a kontinens legnagyobb ragadozói az embert leszámítva. Számtalan zsákmányállatuk van egészen a halaktól kezdve a rágcsálókon át a kenguruig. Remek vadászok, amit egyrészt a hihetetlen állóképességüknek köszönhetnek, másrészt a remek stratégiájuknak. Falkában vadásznak, összehangolva; általában a falka egyik része a másikhoz üldözi a prédát, de van, hogy egyszerűen addig vannak a nyomába a kiválasztott állatnak, míg az kimerültségében össze nem esik.

Előfordult azonban, hogy könnyű élelemszerzés reményében a dingók rátámadtak a gazdák állatállományára is. Ez a probléma az 1800-as években kezdett elharapózni, visszaszorítására egy óriási kerítést építettek. Ez először 8000 kilométeren húzódott, majd egy idő után körülbelül 5600 kilométeresre rövidítették. A karbantartásra évente körülbelül 10 millió ausztrál dollárt költenek, ami magyar forintba átszámolva a 2 milliárdot is meghaladja. És még mindig úgy gondolják, hogy megéri!

Csak hogy érezd a súlyát az elmondottaknak, feljegyeztek egy esetet, amikor egy nőstény dingó egy éjszaka alatt 6 kölyköt mozgatott el egyenként 9 kilométerrel arrébb, ami azt jelenti, hogy egyetlen éjszaka alatt 180 km-t tett meg.