Hogyan változtatta meg egy kisfiú életét egy labrador? A boldogság forrása a kutya

Egy kutya rengeteg felelősséggel jár. Dominik ezt pontosan tudja, hiszen kiskora óta bújja az ebekről szóló könyveket. Az örök álmodozó, magába fordult kisfiúnak régi vágya, hogy kaphasson egy négylábú barátot, akivel mindennapjait töltheti.

Sok minden szükséges ahhoz, hogy felelős kutyatartó legyen valaki. Nem csak szeretetre, de tiszteletre, megbecsülésre is szüksége van az ember legjobb barátjának. Na meg persze megfelelő ellátásra, törődésre, gondozásra. Dominik, a hatodik osztályos kisfiú már régóta szeretne egy saját négylábú kedvencet. Évek óta csodálja és tanulmányozza az ebeket. Egy napon végül meg is kapja Erdészt, a fekete labrador kölyköt, aki megváltoztatja életét. Az alábbi részletben Dominik egy irodalmi versenyen mesél arról, mire van szüksége egy boldog kutyának.

„Oda sem figyeltem a többi kiválasztott átlagosnak tűnő válaszadásaira, amikor a pulpitusra szólítottak.

– Dobó Dominikot és a kis barátját szeretnénk a színpadra kérni! – szólított meg Völgyesi tanár úr biztatóan a vállamra téve kezét.

Lassan a színpad felé sétáltam. Éreztem, hogy minden szempár rám szegeződik, és talán Erdészre, aki abban a pillanatban a legnagyobb támaszt jelentette a puszta jelenlétével.
A szememet fürkésző Erdészt egy függőlegesen kinyújtott kéztartással leültettem, majd vártam… Vártam, még magam sem tudtam, hogy mire.

– Dominik, köszönjük szépen a jelenlétedet, és hogy elhoztad közénk a kis barátodat is, aki meg kell hagyni, igen szép és igen fegyelmezett jószág – vette magához a szót maga az iskola igazgatója. – Most pedig kérdéseket fogunk feltenni, amit kérlek, alaposan gondolj át, majd felelj saját belátásod szerint. Nyugodtan, ráérünk, és gondolj mindig arra, hogy nem véletlenül Te állsz most itt előttünk.

Próbáltam mosolyt és nyugodtságot csalni az arcomra, de csak István bácsinak kerestem a tekintetét, hajszál híján a csodában reménykedve, mikor meg is érkezett az első kérdés.

– Dominik – szólított meg Völgyesi tanár úr – miután én vagyok az osztályfőnököd, nekem jut a megtiszteltetés, hogy feltegyem számodra a bizottság által összeállított kérdéseket. Mit érzel most? Melletted áll egy kutya, aki nemrég került a családodba, és a próba első könyve Konrad Lorenz: Ember és kutya című műve. Mégis, miért pont ez a kötet került elő? Vajon mi lehet a hozzájuk kötődő kölcsönös hűségünk igazi forrása?

– Erdész hetekkel ezelőtt csöppent bele az életembe – nyeltem egy nagyot, majd folytattam. – Miért szerettem volna? Hát kimondom. Szerettem volna egy élőlényt, aki olyannak szeret, amilyen valójában vagyok. Álmodozónak. Elvont kisfiúnak. Magának valónak és nagyon érzékenynek. Nem féltem odaadni neki a szívem, mert tudtam, hogy biztonságban van nála. Erdészt jó érzés átölelni, hozzáérni, a szemébe nézni, mert őszinte és nyíltszívű. Az emberi világban barátok jönnek-mennek, de az állatvilágban a barátság örök életre szóló, elszakíthatatlan kötelékként él az idők végezetéig.

A szüleim elismerő pillantását látva már érkezett is a következő kihívást jelentő kérdés.

– Mit gondolsz, mire van szüksége egy kutyának, hogy boldog életet éljen? Mi jelentheti számukra a boldogság forrását?
– A kutyák a pillanatban élnek. Nem töprengenek a múltjukon, és nem tervezgetik a jövőjüket. Így tehát a mi feladatunk, hogy minden pillanatukat boldogsággal töltsük meg. Én csak egy kisfiú vagyok. Tisztában vagyok vele, hogy véleményem hatására nem fog megváltozni a felnőttek gondolkodása. De talán az is elég lehet, ha meghallgatnak – néztem föl a nézőközönségre, szülőkre, tanárokra, osztálytársakra. – A kutyák szemében észre kell venni a csillogást, meg kell tanulni az ő fejükkel gondolkozni. Meg kell adnunk a számukra azt a pluszt, amiért a társunkká váltak, amiért kitenyésztették őket, amiért most Erdész itt ül a baloldalamon.
– Számodra mi a legfontosabb szempont a kutyád tanításánál? – hallgatta Völgyesi tanár úr érdeklődve a választ.

– Vártam a pillanatot, hogy velem legyen. De amellett féltem is. Mi lesz, ha elrontom? Ha nem fog megszeretni? Ha nem fogja fogadni a szavamat? Az egyetlen biztos pontot a legjobb barátom jelentette, akitől a kutyám is származik. Még rengeteget kell tanulnom tőle. De amit tudok, azt már nem veheti el tőlem senki.
– Mire gondolsz? – fordult a beszélgetés egy egyre elvontabb dimenzió felé.
– Arra, hogy ami kettőnk közt kialakult, az már csak kettőnkké. Az enyém és a kutyabarátomé. Sose büntetném azért, mert nem hajt végre egy feladatot. Sokkal inkább magamban keresem a hibát. Hiszen ha helyesen értetem meg vele, akkor teljesítette volna. Erdész nagyon érzékeny természetű. Rendkívül gyorsan tanul, így hát nagyon oda kell figyelnem, hogy ne ismertessem meg a rosszal. Ha ezt sikerül elérnem, le sem kell róla szoktatnom. Gondoljunk csak az anyakutyára, aki egy alomnyi kölyköt képes a helyes út felé terelgetni, akkor mi miért ne lennénk rá képesek?

– Kérdésre kérdéssel felelsz. Látom, kezdesz felszabadulni. Még egy kérdésünkre szeretném, ha válaszolnál. Ha kutyaként újjászületnél, és egy nap erejéig meg tudnád értetni magadat az emberekkel, mit kérdeznél, vagy mit üzennél nekik?

Ebben a pillanatban visszarepültem az idő fonalán, és eszembe jutottak a bölcs elefánt szavai. „Tiszteletet várunk Tőletek. Lehetőséget. Életet. Együttműködést” – csengett a fülemben a gondolat, majd megszólaltam:

– A legbölcsebb és legértékesebb embert az alázat és a szerénység fémjelez. Gondoljátok át, hogy valóban ránk van-e szükségetek! Ne legyünk ajándékok, meglepetések, másodlagos szempontok! Szeressetek minket, ha nem is annyira, mint mi Titeket! Ne engedjétek, hogy kihunyjon számunkra a remény! Ha átgondolt döntéseket hoznátok, és valóban fontosak lennénk, nem léteznének olyan létesítmények, ahol gazdátlanul tartotok minket a szabadságunkat korlátozva, a lelkünk kiüresedése felé vezető úton.

A nézőközönség és a tanárok néma csendben ültek, majd néhány másodpercet követően vastaps töltötte be a termet. A szüleim szemében büszkeséget láttam, az osztálytársaim szemében irigységet. István bácsi tapsából pedig éreztem, hogy nemcsak nekem szól, hanem egy mellettem fekvő és az igazak álmát alvó kis élőlénynek, aki fontosabbá vált a számomra, mint bármi más a világon.”

Ha szeretnéd megismerni, hogyan bontakozik ki Dominik és kutyája, Erdész örök barátsága, akkor ez az ajánló neked szól:

(Képek: Getty Images Hungary, Joó Katalin, Underground Kiadó)