11 vadállat, amelyik megdöbbentően hasonlít a kutyára: te meg tudnád különböztetni őket?

Egyes vadon élő állatok olyannyira hasonlítanak kedvenceinkre, hogy könnyen összetéveszthetnénk őket. Szerencsére ez csak ritkán történik meg, de bizony előfordult már, hogy valaki egy medvével ébredt!

Néhány vadállat olyannyira hasonlít a kutyára, hogy egyesek nem is tudják megkülönböztetni őket. Többek között így járt egy amerikai család és a kínai Su asszony is, akiknek csak egy idő után lett gyanús a szóban forgó állat. Összegyűjtöttünk 11 olyan vadon élő jószágot, akit akár te is könnyen ebnek néznél.

1.) Afrikai vadkutya

Az afrikai vadkutya vagy hiénakutya a kutyafélék családjába tartozik, így nem meglepő a hasonlóság. Mint neve is mutatja, Afrikában él, ma már annak is főként a kontinens déli részén. Kisszámú állománya miatt – becslések szerint kevesebb mint hatezer példány él szabadon – a legveszélyeztetettebb ragadozók közé tartozik

Méretét tekintve közepes termetű, átlagos marmagassága 61–78 centiméter, míg hossza 75–110 centiméter között mozog, plusz a farok, ami körülbelül 30–40 centi. Súlya 18–36 kilogramm között változhat. Tarka bundája miatt angolul painted dognak, azaz festett kutyának nevezik.

Az afrikai vadkutyák rendkívül erős közösséget alkotnak, társadalmuk összetettsége pedig a legfigyelemreméltóbb az állatvilágban (egyes kutatások még szavazati rendszert is véltek felfedezni köztük, a voksolás egy tüsszentésszerű hanggal valósul meg.) Falkában vadásznak, rendkívül gyorsan, miközben mintegy 65 kilométer/óra sebességgel képesek futni akár egy órán keresztül.

2.) Nyestkutya

A nyestkutya szintén a kutyafélék családjába tartozik, eredetileg Szibériában, Mandzsúriában és Japán tundráin, illetve erdeiben élt, de megjelent Európában, sőt hazánkban is szórványosan előfordul.

A nem túl nagy méretű nyestkutyák hossza 55-65 centimáter, magasságuk 20 centi, súlyuk pedig csupán 4-6 kilogramm. Farka körülbelül 18 centiméteres. Bundája barnásszürke, lábai, valamint a feje a szájszeglettől a fülig sötétkék, hátát keresztet alkotó sötét sávok díszítik, míg pofáján mosómedveszerű álarcot visel (emiatt máshol mosómedvekutyának is nevezik).

Főként éjszakai állat, többnyire egyedül vadászik, a hideg beköszöntével pedig téli álomra hajtja a fejét (ami egyébként a kutyafélékre nem jellemző.)

3.) Dól

Az ázsiai vadkutya, vagy más néven dól nemét tekintve Cuon, amelynek egyetlen faját képviseli. Ez a kutyafélék egyik ősi oldalága, amely körülbelül a hiénakutyával egyidőben válhatott el a többi kutyafélétől.

Veszélyeztetett faj. Ma már csak Indiában és kisebb foltokban Ázsia néhány más országában fordul elő. Mostanra csak 3 alfaját tartják nyilván, az alpesi, a turkesztáni és a szumátrai vadkutyát, holott 2005-ig 11 alfaja volt ismert.

A dól testhossza (farok nélkül) 90–110 centiméter, marmagassága körülbelül 45–50 centi, míg tömege legfeljebb 25 kilogramm. Számos alfaja közt jelentős különbségeket figyelhetünk meg. A legnagyobbak Himalájában élő példányok. Színük vörös.

Életmódját tekintve 5-12 fős falkában él és vadászik. Az ázsiai vadkutya a farkas nagy ellensége. Rudyard Kipling A dzsungel könyve című regény szerzője is említi a dólt. Mint írja, a „dekkáni vörös kutya” a farkasnál valamivel kisebb ragadozó, ügyes és kitartó vadász, a farkasnál nagyobb falkákban élnek. Akár a tigristől is képes elragadni a zsákmányát, de ha nincs más, beéri rágcsálókkal és gyíkokkal is.

4.) Dingó

A dingókat korábban kutya formájú farkasként írták le. 5-8000 évvel ezelőtt érkeztek Ausztráliába, így részint őshonos, más szempontból behurcolt állatnak tekintik.

A dingók eredete sem volt sokáig tisztázott. A Science Advances című tudományos lapban közölt, négy ország 25 tudósának közreműködésével végzett kutatás a közelmúltban arra eredményre jutott, hogy a genetikájuk alapján a farkasok és a háziasított kutyák között helyezkednek el. Az elemzés szerint a dingók a modern kutyák ősei, de nem világos, hogy háziasították-e őket valaha. Annyi a vizsgálatok alapján bizonyos, hogy Ausztráliába érkezésük után már nem.

40–65 centiméter magas és körülbelül 80–110 centiméter hosszú. A nőstények súlya 11–17, a hímeké 12–22 kilogramm körül van, de akadnak ennél nagyobb példányok is. Bundája rozsdásvörös vagy szürke színű. Új-Guineában egy kisebb, szürkés színű változata fordul elő.

Családja körében él, az ember társaságát nem kedveli. Azonban egyes források szerint meg lehet szelidíteni őket. Általában egyedül vadászik. Falkában élve életmódja nagyon hasonlít a farkaséhoz, ám fogságban tartva kutyákra jellemző tulajdonságokat figyeltek meg a kutatók. Eszerint ha az ember rámutat valamire, azt a dingó megérti, illetve képes eszközhasználatra is: ha a kennelben valami túl magasan volt, odahúzták a ketrecben található állványt, hogy elérjék.

5.) Erdei kutya

Az erdei vagy őserdei kutya Dél-Amerika északi területein mindenütt előfordul, erdőben, mocsárban, szavannán és bozótosban egyaránt megél. Manapság ritka állatnak számít.

Teste 57-75, farka 12-15 centiméter hosszú, marmagassága 20-30 centi, súlya pedig 5-8 kiló. Rövid és széles pofa, valamint nagyon kicsi fülek jellemzik. Fejszőrzete világosabb barna, mint a bundája többi része. Kifejezetten nappali élőlény, amikor is falkában vadászik.

6.) Prérifarkas

A prérifarkast a tapasztalatok szerint is könnyű összetéveszteni a kutyával: nemrégiben egy amerikai család csak otthonában jött rá, hogy az út széléről mentett árva kölyökkutya valójában egy kis prérifarkas.

Ez az Észak-Amerikában őshonos kutyafajta a farkas közeli rokona. Kojotnak (coyote) is nevezik, a szó az indiánoktól ered, jelentése félvér. Ezt azzal érdemelte ki, hogy megjelenése leginkább a farkas és a róka keresztezésének tűnik. Emellett némiképp valóban emlékeztet kedvenceinkre is.

Méretét tekintve kisebb a farkasnál, a farka nélkül 70-95 centiméteres, amihez 45-55 centis magasság és 8-22 kilogramm testsúly párosul. Bundája arany színű, de háta és feje teteje szürke. Hosszúkás pofája a rókáéra emlékeztet.

A prérifarkasok falkában élnek, tömörülésük azonban esetleges. Jellegzetes üvöltésükről – amelynek egyébként célja a csoport összetartása – messziről is meg lehet ismerni őket.

7.) Vörös róka

Bár a rókát nem gyakran tévesztik össze a kutyával, genetikai hasonlóságuk miatt a ravaszdinak mégis helye van ezen a listán. Sőt, egyes fajták, például a spiccek még küllemükben is hajaznak erre a vörös komára.

8.) Sakál

A sakálok közeli rokonai a rókáknak, farkasoknak, prérifarkasoknak és a kutyáknak is. Eredetük nem tisztázott, megtalálhatók Afrikában, Ázsiában és Délkelet-Európában. Méretüket tekintve közepes testű ragadozók. Monogám életmódot folytatnak, és többnyire egyedül, esetleg párban vadásznak.

9.) Kisfülű kutya

A kisfülű kutya vagy kisfülű sakálróka Dél-Amerikában, az Amazonas menti esőerdőben él. Peru, Bolívia, Brazília, Kolumbia, Ecuador és lehet, hogy Venezuela területén is honos. Eredetileg Észak-Amerikában fejlődött ki, és a nagy amerikai faunacsere eredményeként jutott délre. Ezután eredeti élőhelyén kipusztult, és már csak a kontinens déli részén él.

Hossza 72 és 100 centiméter között alakul, ehhez társul még a körülbelül 30 centis farok. Súlya mindössze 10 kilogramm. Névadó testrésze, azaz a füle kicsi, kerek. Bundája rövid, fölül sötétszürke vagy fekete, alul sárgásbarna.

Az alábbi angol nyelvű felvételen egy kisfülű kutya látható.

A kisfülű kutyák társadalmi felépítése, élettartama és párzási szokásaik hasonlóak a házikutyáéhoz. Először 1984-ben, Panamában tanulmányozta őket Sigi Weisel német biológus egy helyi törzsi lakos segítségével.

10.) Farkas

Klasszikus példa a farkas, ha a kutyákhoz való hasonlóságról beszélünk, nem ok nélkül, hiszen háziasításuknak köszönhetően élnek ma velünk oly szeretett négylábúink. Számos kutatás vizsgálja a mai napig, hogyan is zajlott pontosan a folyamat, illetve milyen kapcsolat maradt fent a két állat között.

A külsejükben levő hasonlóság azonban szemmel is jól látható, pláne egyes fajtáknál, ahol valóban nehéz eldönteni, milyen jószágot is látunk éppen. Erre jó példa a csehszlovák farkaskutya.

11.) Ázsiai feketemedve

Az alábbi történet jól bizonyítja, hogy néha bizony a szoros, hosszú ideig tartó együttélés sem elég ahhoz, hogy kiismerjük a velünk élő állatot. A kínai Su asszony két évig meg volt győződve róla, hogy egy tibeti masztiffot nevel, míg gyanús lett neki, hogy egyetlen ugatás sem hagyta el a házőrző száját.

Még szerencse, hogy szakértőkhöz fordult, az állatvédőknek ugyanis elég volt rápillantaniuk a „kutyusra”, hogy megállapítsák, az bizony egy ázsiai feketemedve. A ritka vadállat természetesen nem maradhatott az asszonynál, egy rezervátumba költöztették.