Szakértőt kérdeztünk: Hogyan jelenik meg a PTSD a kutyák életében?

A PTSD, vagyis poszttraumás stressz-szindróma legtöbbünk fejében nagyon emberi probléma, nem is jut eszünkbe, hogy a kutyák is szenvedhetnek tőle.

A felelős kutyával való együttélés része, hogy edukáljuk magunkat az ebekkel kapcsolatban. Mint ahogyan az embereknél, a kutyáknál is egyre nagyobb figyelmet kap a testi-lelki egyensúly kérdése. Ennek függvényben elengedhetetlen ismernünk nem csupán egészséges állapotukat, ám hasznos tájékozottnak lennünk fizikális, mentális anomáliáik kapcsán is. A mai hangos, kegyetlen világban egyre többen vállalnak kutyát, sokan mentenek ismeretlen előéletű ebeket. Ezen emberek előbb-utóbb találkozni fognak traumatizált kutyusokkal, akik poszttraumás stressz-szindrómától (PTSD) szenvednek. Erről kérdeztük Panyi Zita kutyaviselkedés-terapeutát, aki munkája során gyakran találkozik rehabilitációra szoruló, traumatizált kutyákkal, akik szoronganak, agresszívek, nem egyszer kényszeres viselkedésmintákat mutatnak.

Mit takar pontosan a PTSD kutyáknál, illetve milyen tünetekben nyilvánulhat meg?

PZ: Az emberi traumatizációhoz hasonlóan zajlik le kutyáknál. Traumatikus élmények váltják ki az állapotot: elhanyagolás, bántalmazás, kínzás, baleset átélése, különféle abúzusok. Generálhatják egyszeri, igen magas fokú, érzelmileg és fizikailag terhelő történések vagy rosszabb esetben akár hónapokon, éveken átívelő traumatizációt él meg az állat a menekülés, a segítségkapás esélye nélkül. Utóbbinál fejlődési traumatizációról beszélünk. Több tényezőn múlik, adott kutyusnál milyen megmutatkozási formák figyelhetőek meg. Az ingerküszöbszint markáns változása, bizalmatlanság, az emberrel való egészséges kötődés kiépüléséhez szükséges képességek zavarai, ingerlékenység, a koncentrációs képesség romlása, a vokalizáció mondhatni az alapjelek közé sorolandó. Ahogyan a hangokra, fényekre, a hétköznapi környezet ingereire való túlérzékenység is, szintúgy az ember barátságos és jóindulatú közeledésére adott extrém intenzitású, agresszív válasz vagy a cirkadián ritmus tartós felborulása. Egy traumatizált kutyus látszólag semmiből érkező riadalma mögött szinte mindig emlékbetörés (korábbi élmények részleteinek random bevillanása) áll, az ún. flash-back. Ezt kiválthatja egy illat, egy érintés, egy hang, egy látványelem.

Nem csak a tapasztalat számít

PZ: Ám van itt egy másik, szervesen illeszkedő gondolat. Az a kutya, aki felelősségteljes tenyésztőnél született, akinek felmenőit is, őt magát is minőségi élelemmel táplálták, akinek szüleit sem egyedül küllemre, hanem idegrendszeri stabilitásra szelektálták, akit kellő időben, életkori sajátosságainak megfelelő mértékben és módon részesítettek szocializációban, annál a kutyusnál jó eséllyel fog kifejlődni egy stabil, egészséges idegrendszer. Ami később lehetővé teszi számára az egészséges ingerfeldolgozási metódus zajlását. Azaz nem fog átlagos ingerekre, például egy tányér leejtésére, egy autó dudálására, egy szirénázó mentőautó felbukkanására vagy egy ismerős családtagtól érkező simogatásra extrém válaszokat adni. Népiesen szólva nem fogja megharapni az ételt és szeretetet adó kezet, nem fog elbújni az első bokor alá ijedtében a köznapi hangoktól és nem tör ki ugatógörcsben szegényke vagy lapul remegő lábakkal a földhöz, maga alá vizelve, ha meglát egy számára ismeretlen tárgyat.

E ponton kicsit álljunk meg különválasztani két fogalmat! A jó tenyésztői munkával, jó genetikai adottságokkal születő egyed ténye egy tény. A másik pedig a traumatizáltság kérdésköre. Sajnos lehet traumatizálni stabil idegrendszerűvé fejlődött kutyát. És szaporítónál született, egészségügyi kihívásokkal élő kiskutya is élhet traumatizációtól mentes életet, ha felelős és szerető családhoz kerül. A genetika determinálta stabil idegrendszer értelemszerűen nem garancia arra, ami adott egyeddel az élete során majd történni fog és arra sem, mindezekre miképp fog a jövőben reagálni. A traumatizációt és a belőle következő poszttraumás stressz-szindróma állapotát ugyanis jobbára az ember okozza vagy váratlan életesemények. Fentiekkel csupán annyi szögezhető le: egy stabil idegrendszerű kutya nagyobb eséllyel dolgozza fel az őt ért traumatikus ingereket gyorsabb időegység alatt nagyobb hatékonysággal vagy kisebb eséllyel mutatkoznak nála a traumatikus epizód átélését követően súlyos, elhúzódó tünetek.

A szaporítótól érkező kutyák nehézségei

PZ: Zárójeles gondolat: szaporító ugye az, aki egyszerre sok kutyafajtával „foglalkozik” (sosem lehet megnézni a kölyök szüleit, mert ketrecben sínylődnek a kerti sufniban, fűre sosem lépnek, saját ürüléküktől mocskos bundával etetik kölykeiket lesoványodva, betegen). Szaporító az, akinél szerencsétlen szukák évente több alkalommal adnak életet kölyköknek és aki nincs tekintettel arra, hogy túl fiatal vagy túl idős kutya ne nemzzen utódokat. Utóbbi miért is fontos? Mert a genetikai örökítőanyagnak nem csak a mennyisége, a minősége is szükséges ahhoz, hogy mentálisan és szomatikusan jól strukturált egyedek láthassanak napvilágot. Betegségekre való hajlam nélkül, stabil idegrendszerrel. Ez – előző gondolatmenetünk ismétlése – azt jelenti, kisebb valószínűséggel lesznek a kicsik hang-, illetve érintésérzékenyek, ingerfeldolgozási képességük egészséges lesz. De szaporító az is, aki nem ivartalanítja időben a kutyáját, képtelen odafigyelni, netán nem is igénye, így „véletlenül, balesetből” születnek kiskutyák. Akiknek ki tudja, kik a szülei, milyen adottságokkal.

Összefoglalva a problémakört

PZ: Ennyi talán jól szemlélteti a genetikai háttér fontosságát. Mindez azonban nem ekvivalens a környezeti tényezőkkel! Fontos, hogy adott kutyus milyen emberekkel találkozik élete során. A kezeletlen pszichés állapotok és betegségek okán erőszakos és/vagy kiszámíthatatlan embernek, aki indulatkezelési problémákkal küzd, esetleg addikcióval él, elkerülhetetlenül traumatizálódik a kutyája. Hiszen félelmet, sajnos sokszor fizikai fájdalmat él át „gazdája” hangulatingadozásaitól, bántalmazásától. Szakemberként és magánszemélyként egyaránt komoly, a pszichikai alkalmasságot a kezdetben és a kutyával való együttélés során is rendszeresen figyelő vizsgálathoz kötném Magyarországon azt, vállalhat-e valaki állatot.

Emlékezetes eset

PZ: Fentiekhez hasonlóan kardinális, milyen fajtársakkal találkozik élete folyamán a kutya. Egyik emlékezetes esetem főszereplője egy retriever kisfiú volt, akit négy hónaposan a nemi szervénél harapott meg egy kilenc hónapos fajtársa. Műteni kellett. A kutyaiskola első ovis foglalkozásán szélnek eresztették, azaz leoldották a pórázról az összes egybegyűlt kutyát az „oktatók”. Mert az ilyen ember szakmaiságát bizony idézőjellel illetem. Semmit nem tudtak az ott lévő állatokról és emberekről. Nem ismerték a viselkedésüket, habitusukat. Nem csoda, hogy verekedés tört ki a kutyák között. Ehhez elég volt egyetlen pillanat, egy tapasztalatlan gazdi pont akkor lóbált élelmet a kezében, mikor saját kutyája mellett feltűnt egy zsákmányszerző ösztönét illetően kezeletlen, az élelem megjelenését triggerként értelmező kutya. El lehet képzelni, mennyi munka volt a kiskutya rehabilitálásában. Mindez persze melegágya volt a kutyák közti agresszió fellobbanásának és a taktilis, azaz érintéses érzékelésen alapuló ingerek feldolgozása sem volt épp egyszerű. Nos, ilyen hamar megtörténhet a traumatizáció.

Nehezen deríthetőek fel a PTSD kialakulásának okai, mivel a kutyák nem tudnak emberi nyelven megszólalni, hogy elmondják a történetük. Ezért használom a széles spektrumú személyiség-feltérképező teszt-sorozatom, ami a védetett programom része.