Mit kezdjük a fajtatiszta kutyák betegségeivel? Márton Attila különvélemény

Magyarországon az állatjóllét helyzete abszolút nem nevezhető jónak. Az energiát és figyelmet elviszi a mentésre váró állatok hada. Talán ennek is köszönhető, hogy a kutyák egészsége nem kap akkora figyelmet, mint számos más országban.

Azokban az országokban, ahol az egészség napirenden lévő állatjólléti téma, általában két fő csapásirány található. Az egyik a rövidorrú kutyák orrhosszából adódó egészségügyi problémák, a másik pedig a genetikailag öröklött rendellenességek. A két problémakör pedig egy fogalom köti össze: a tenyésztők.

Norvégia mint iskolapélda

Év elején villámgyorsan bejárta a világsajtót a hír, miszerint a norvég bíróság betiltotta két fajta, az angol bulldog és a Cavalier King Charles spániel tenyésztését, köszönhetően a rájuk jellemző betegségek miatt. A döntést nagyon sokan üdvözölték.

Azért tegyük hozzá, hogy az ügy nem kevés érdekességet hordoz magában, és nem ennyire tiszta a helyzet, ahogy a média tálalta. Az ügy talán legérdekesebb vetülete, hogy az említett fajták norvég populációjából egyetlen egyedet sem vizsgáltak meg. A döntés alapja a jelenleg elérhető tudományos szakirodalom volt, ahol azért eddig is voltak egymásnak ellentmondó eredmények.

Nem kapott viszont ekkora sajtóvisszhangot a fellebbviteli bíróság döntése, ami pár nappal ezelőtt került kihirdetésre. A második jogi forduló végeredményeként a Cavalier tenyésztésére vonatkozó tiltás megmaradt, az angol bulldog esetében viszont a bíróság nem találta jogszerűnek a tiltás elrendelését, a rövidorrú fajta tenyésztésének tiltását feloldotta.

Ez azért megdöbbentő sokak számára, hiszen a brachycephal (rövidorrú) kutyák egészségügyi problémája napi szintű téma. És marad a kérdés, mit lehet tenni ebben az esetben – és egyébként általában – a fajtatiszta kutyákat sújtó egészségügyi rendellenességekkel.

Legyen minden kutya egészséges!

Ha választ akarunk kapni arra, hogyan valósítható meg az egészségügyi problémák kiirtása, nem vagyunk könnyű helyzetben. Főleg azért nem, mert a témával kapcsolatban nagyon sok leegyszerűsítés és félreértelmezés jellemzi nemcsak a közbeszédet, hanem az állatvédelmi törekvéseket is.

Első körben ott van a „legyen minden kutya egészséges”, illetve a „csak egészséges kutyákat szabad tenyészteni” elképzelés. Utóbbi nemcsak bizonyos állatvédő szervezetek mantrája, de például a norvég állatvédelmi törvény is tartalmazza. Kérdés viszont, hogy csak attól, hogy valamit törvénybe iktatunk, az racionális és kivitelezhető-e. Nem tudunk istent játszani, a biológia működését nem vagyunk képesek felülírni. Nagyon sokat tudunk a genetikáról, de nem mindent. Sőt! És főleg befolyásolni nem tudjuk. Nem egy eset van, amikor az ember mindent megtesz a jelenlegi tudományos tudásunk alapján, mégsem úgy sülnek el a dolgok. Akkor ez most kinek is a felelőssége?

Másrészt nem minden vezethető vissza genetikára. Szeretünk mindent a génekre fogni és közben megfeledkezünk a környezeti hatások (mint például a táplálás és a mindenféle szennyezettség) kihatásáról az egészségre. Pedig ez abszolút nem szem elől tévesztendő. Egy diszpláziában lebénuló kutyának elképzelhető, hogy semmi olyan problémája nincs, ami a tenyésztőre hárítható. Könnyen meglehet, hogy a kórkép kialakulását a rossz tartási körülmények idézték elő.

Van még egy kiváltó ok, amely egyre nagyobb figyelmet kap, ez pedig a konformációra – azaz a külső megjelenésre, testarányokra – visszavezethető egészségügyi rendellenességek. Ide tartozik például a rövidorrú fajták légzési nehézségei, amelyet BOAS gyűjtőnéven hívunk. Viszont a rendellenesség kiváltó oka az elterjedt felfogással ellentétben nem a rövid orr. Sőt, fajtánként eltérő okokra vezethető vissza a kialakulása.

Az egészségügyi problémákkal szembeni harcot egyre erőteljesebb leegyszerűsítés jellemzi és nagyon sok esetben azt se vesszük igazából észre, hogy nem csak a fajtatiszta kutyák szenvedhetnek például genetikailag öröklött rendellenességektől.

Természetesen minden mindennel összefügg, viszont pontosan érteni kéne, hogy egy adott egészségügyi probléma hátterében valójában mi áll kiváltó okként és milyen arányban. Ennek hiányában semmiféle célkitűzés, tenyésztőket érő regulázás nem fog működni.

Most akkor kik is a tenyésztők?

Amikor a kutyafajtákat érintő egészségügyi problémákról beszélünk, általában a tenyésztőket vesszük elő, őket akarjuk megregulázni. De kik is a tenyésztők?

Amikor a szigorításokat eszközöljük, általában egy csoport kerül a fókuszpontba: a regisztrált tenyészetek, akiknek a kutyájuk pedigrével rendelkezik. Őket lehet nyomonkövetni, az ő tevékenységük látható. A pajta szélén kölyköket megellő kutyák utódai nem igazán akadnak fenn semmiféle hatóság radarján. Pedig ők attól még léteznek, lehetnek egészségügyi problémáik is. Ha pedig úgy néznek ki, mintha valamely fajtához tartoznak, a későbbiekben fajtatisztának fogjuk őket tekinteni. Ezekre a kutyákra viszont semmiféle korlátozás, tiltás nem fog vonatkozni, senki nem lesz képes semmiféle tenyésztési kritériumot felállítani és azokat betartását ellenőrizni. Egy rendkívül összetett problematikával állunk szemben, amely nem oldható meg annyival, hogy itt-ott tiltunk ezt és azt.

Fontos lenne érteni, hogy a fajtatisztaként elkönyvelt kutyák nem csak regisztrált tenyésztőktől származnak. Főleg, ha a divatfajtákat nézzük. Az illegális kutyakereskedelem és a háziszaporítás olyan egyedeket fog termelni bármiféle személyes vagy szervezeti kontroll nélkül, amelyekre nagy a kereslet és a legmagasabb profitot lehet elérni vele.

Ezek a kutyák ott vannak a saját maguk egészségügyi problémáival. Ezt a populációt viszont nagyon nehéz tetten érni, egyáltalán észrevenni. Pedig nem szabad elfelejteni ezt, különben azon törekvések, amelyek a nyomon következő tenyésztés ellehetetlenítését célozzák, csak azt fogják elérni, hogy még nagyobb teret engednek a kontroll nélküli, a jólléti szempontokat ignoráló kutyagyártásnak. Így akár már rövid távon egy rendkívül kontraproduktív folyamatot indítanak be.