Miért csak a fajtatiszta kutyák ennyire betegek? Márton Attila különvélemény

A kutyák egészsége az állatvédelem palettájáról egy kicsit mintha hiányozna. Nem mondom, hogy nem foglalkozunk vele, de a kardinális problémák mellett kicsit elsikkad.

Az egészség, annak megőrzése és megromlása roppant nagy témakör és vitathatatlanul az állatjóllét része. Ha szóba is kerül, általában a genetikailag öröklött rendellenességeket kezdjük emlegetni. És ha genetika, akkor tenyésztés, tenyésztők és a fajtatiszta kutyák problémái kerülnek a fókuszpontba.

Jó és rossz gének

Amikor egy fajtatiszta kutya beteg lesz, akkor az genetikai selejt, mivel beltenyésztett és „túltenyésztett”. (Utóbbit előszeretettel használjuk, viszont pontos jelentéséről nincs konkrét magyarázatunk.) Ha pedig egy keverék kutya beteg lesz, arra az esetek többségében azt mondjuk: jaj szegény. Valahogy nem feltételezzük azt, ha egy keverék kutya betegsége mögött genetikai háttér állna.

Megalkottuk a két csoportot: fajtatiszták és keverékek. Ennek mentén próbáljuk a kutyákra jellemző dolgokat rendszerezni, néha nagyon hibás szemszögből. Hiszen a kutya az kutya, a gének pedig gének. Nem két külön, egymástól teljesen elhatárolt csoportról van szó.

Sztereotípiák és a tudomány megértése

A két csoport közül a fajtatiszták esetében számos negatív sztereotípia él. Nem hallunk olyat, miszerint a keverék kutyák esetében ez és az a genetikai rendellenesség lenne jellemző. Fajtatiszták esetében viszont annál többször. Külön szakirodalma van a fajták prediszpozíciós (amelyekre hajlamosak, azaz a fajtára jellemző) genetikai rendellenességekről. Könnyen hihetjük tehát, hogy ha a tudomány ilyenekről beszél, ezek csak ott találhatók meg.

A tisztánlátás érdekében fontos tudni, hogy a kutyák biológiai modellként szolgálnak nagyon sok humán kutatáshoz. Azaz kutyákon kísérletezve próbáljuk megtalálni például a különféle daganatos megbetegedésekért vagy idegrendszeri rendellenességekért felelős gének pontos helyét a DNS-ben.

Sikeres kutatások feltétele az ismételhetőség. Nem csak annyiból áll, hogy rábökünk egy gyanúsnak tűnő jelenségre, és feltételezzük, ott a ludas. Ha „belenézünk” egy-egy kutya DNS-ébe, akkor a különféle egyedek genomjának is bizonyos szintű hasonlóságot kell mutatnia. Ebből adódóan keverék kutyákon nem lehet genetikai kutatásokat végezni. Ez az oka, hogy miért nem hallunk arról, hogy az ilyen-olyan mixek esetében ez és az a genetikai rendellenesség gyakran előfordul.

Egy pár évvel ezelőtt publikált, rendkívül fontos kutatás a genetikailag öröklött rendellenességek előfordulását vizsgálta elég nagy kutyapopuláción (96.514 kutya, amelyből 83.200 keverék volt). A kutatók arra voltak kíváncsiak, hogy a két csoport mekkora arányban hordoz öröklött rendellenességeket. Az eredmény szerint a keverék kutyák jóval többet és nagyobb arányban hordoztak „hibás” géneket. Tehát az az elképzelés, hogy nem lennének érintettek, nem igaz.

Viszont a fajtatiszták esetében fontos tudni, hogy annak valószínűsége nagyobb, hogy két ilyen egyed a szelekció során összetalálkozik, és a fedeztetésből tényleges megbetegedés lesz. A tenyésztésben jelenlevő szelekcióval és a rendelkezésre álló, egyébként használt szűrésekkel ennek a valószínűsége viszont csökkenthető.

Fajtájú és jellegű

Ha fajtákról és fajtatisztaságról beszélünk, célszerű megnézni, hogy egyáltalán mely egyedeket soroljuk ide, és letisztázni, hogy ez miért is fontos. Egy külleme szerint fajtatisztának látszó kutya nem is biztos, hogy regisztrált tenyésztés eredményeként született. Magyarországon a szaporítás – akármennyire is szidjuk a tevékenységet – teljesen elfogadott jelenség. A tenyésztett, regisztrált kutyák száma nem több, mint körülbelül 6-7%.

A többi kutya – még akkor is, ha tényleg úgy néz ki, mint egy fajta képviselője – a fajtajellegű kategóriába esik és köze nincs magához a tenyésztéshez. Ezzel célszerű tisztában lenni akkor, amikor szigorúbb szabályokat kívánunk érvényesíteni a tenyésztőkön. Ez olykor-olykor elhangzik, amikor a fajtákat – pontosabban a fajtákra hasonlító kutyákat – érintő problémákról van szó. Viszont bármiféle jogszabályt is alkotunk a fajtatiszta kutyákkal kapcsolatban – például az egészségügyi problémáik kezelése érdekében – annak kihatása kizárólag erre a nagyon kicsi populációra lesz. A nagy tömeget kitevő fajtajellegű és ilyen-olyan mixek esetében a probléma érintetlen marad.

Egy komoly terjedelmű könyvet meg lehet tölteni a kutyák egészségéről, a genetikailag öröklött rendellenességekről, az egészséget befolyásoló egyéb tényezőkről, a különféle megoldási módokról.

Ha ilyen komolyan nem is ássuk bele magunkat a témába, azért tudni kell, hogy maga a problematika komplex, így a megoldás sem annyira egyszerű, mint ahogy sokszor hangoztatjuk. Különben a megoldásként felbukkanó ötletek és döntések – például szigorúbb szabályozások érvényesítése – nem a probléma gyökerét fogják érinteni.

A kutyák genetikailag öröklött egészségügyi problémáiról kevés szó esik és valószínűleg egy darabig így is marad. Az állatvédőket lefoglalják a menteni való kutyák és a drasztikus állatvédelmi esetek. Ha egyszer ez valami csoda folytán változna, lehet terítékre kerülnek az egészséget érintő témakörök is. Akkor viszont fontossá válik, hogy a kutyák egészségéről eddig alkotott, rendkívül leegyszerűsített elképzeléseinket elkezdjük megtölteni valós információkkal és tudással.