Több mint 500 kutya ivartalanítása valósulhat meg az Állatorvostudományi Egyetemen
2024. december 18 - Képek: Getty Images Hungary
2024. december 18 - Képek: Getty Images Hungary
A Közös Ügyünk az Állatvédelem Alapítvány ezúttal is nagy összegű támogatással segíti a kutyák, illetve macskák ivartalanítását. Az Állatorvostudományi Egyetem mint egyik támogatott szervezet képviseletében dr. Müller Lindát, a Szülészeti Tanszék és Haszonállat-gyógyászati Klinika egyetemi adjunktusát kérdeztük arról, milyen tervek valósulhatnak meg az összegből.
Miként korábban beszámoltunk róla, három szervezet között oszlik meg a Közös Ügyünk az Állatvédelem Alapítvány 72 millió forintos ivartalanítási támogatása. A Magyar Állatvédők Országos Szervezete Egyesület (MÁOSZ) 30 millió forintot, a Kelet-Magyarországi Állatvédők Szövetsége (KEMÁSZ) 32 millió forintot, míg az Állatorvostudományi Egyetem (ÁOT) 10 millió forint támogatást kap majd.
„Az Állatorvostudományi Egyetem kiemelkedő szerepet tölt be az állatvédelemben, hiszen nemcsak az állatorvostan-hallgatók gyakorlati képzését szolgáló ivartalanításokat végzi, hanem tudományos és oktatói tevékenységével közvetlenül hozzájárul az állatjóllét és a felelős állattartás népszerűsítéséhez. Az éves ivartalanítási kapacitásunk számos tényezőtől függ, beleértve az oktatási időszakokat, a vizsgákat és az aktuális hallgatói létszámot, valamint a rendelkezésre álló anyagi erőforrásokat. A program finanszírozása támogatás nélkül jelentős terhet róna az egyetemre, de elkötelezettek vagyunk amellett, hogy minden körülmények között biztosítsuk az ehhez szükséges forrásokat, hiszen ezáltal az állatorvostan-hallgatók olyan gyakorlati tudást szerezhetnek, amelyet később az állatok egészsége és a társadalmi felelősségvállalás szolgálatába állíthatnak” – mutat rá dr. Müller Linda.
Hozzátéve, hogy a 10 millió forintos támogatás óriási segítséget jelent a program folytatásában. A tervek szerint az összegből a tanévre tervezett 515 ivartalanítás (az ÁOT-n kizárólag kutyákon végzik a beavatkozást) anyagköltségeit, köztük a gyógyszereket, az egyszer használatos eszközöket, valamint a műtéti anyagok árát fedezni tudják. Miképp magyarázza, az ilyen jellegű anyagi támogatások hozzájárulnak a tanulók magas színvonalú gyakorlati képzésének biztosításához.
Több száz kutya és még ennél is több gazdi lepte el a Városligetet december 7-én.
A helyszínen készült fantasztikus képeket ITT nézhetitek meg, és ide kattintva videót is találtok az első DOGZ Mikulás falkasétáról!
Kérdésünkre, hogy mekkora kiadással jár egy állat ivartalanítása, a szakember az alábbi részletes listát állította össze.
Ebből látható, hogy a konkrét beavatkozás mellett olyan járulékos kiadásokkal is számolni kell, mint a hulladékkezelés vagy a gyógyszeres ellátás.
„Az állatok hosszabb kórházi tartózkodása ritkán szükséges, és ezt külön költségként számoljuk el. Bizonyos posztoperatív kezelések költségeit pedig az állatvédő szervezetek vagy a menhelyek finanszírozzák” – tudtuk meg.
Fontosnak tartjuk tolmácsolni az egyetemnek azon álláspontját, ami az egyén felelősségét hangsúlyozza a globális állatjóllét megteremtésében. Ennek egyik pillére az ivartalanítás. Hiszen hazánkban is óriási problémát jelent az a több millió gazdátlan, kóbor állat, amelyek a beavatkozás hiányában tovább szaporodva folyamatosan növelik az állományt.
A felelős állattartás nemcsak az állatok jóllétének alapja, hanem a társadalom és a környezet iránti elkötelezettség is. Az Állatorvostudományi Egyetem szakemberei hangsúlyozzák, hogy az állatok ivartalanítása az egyik legfontosabb lépés a nem kívánt szaporulat megelőzésében, ami számos kóbor állat szenvedésének és a túlzsúfolt menhelyek kialakulásának elkerülését segíti. Azonban a felelős állattartás ennél sokkal többet jelent: a megfelelő táplálás, rendszeres orvosi ellenőrzés és oltások, valamint a gazdik odafigyelése és törődése mind hozzájárulnak ahhoz, hogy az állatok egészségesek és kiegyensúlyozottak legyenek. Egy jól informált, gondoskodó gazdi a közösség egészének is példát mutat
– foglalta össze az intézmény szakembereinek hitvallását az egyetemi adjunktus.
Kövess minket!
facebook instagram youtube spotifyKapcsolódó cikkek