hirdetés

Miért falja a papírt a kutya? Evészavar vagy tápanyaghiány is állhat a háttérben

Buzgó Csilla

2021. április 16

Aki véletlenül harapott már szalvétát a péksüteménnyel együtt, esetleg a rajta ragadt csomagolást kezdte el véletlenül rágni, egyetérthet azt illetően, hogy a papírfogyasztás nem nyújt kifejezetten jelentőségteljes kulináris élményt. Akkor egyes kutyák miért rajonganak érte?

hirdetés

Az emberek körében is gyanúsnak bélyegzik azok állapotát, akik olyasmiket kívánnak, amiknek egyáltalán nincs tápértékük, sőt, kárt tehetnek a szervezet egészséges működésében. A kutyákkal sincs ez másképp. Ezt a betegságet picának hívják, és az embereknél leginkább pszichológiai zavarként diagnosztizálják. Kutyáknál viszont sokszor találnak egészségügyi hiányállapotokat is a háttérben.

Épp ezért ha kedvenced mindig is imádott papírt majszolni, vagy hirtelen nőtt meg az érdeklődése e tevékenység iránt, nem árt elkezdeni feltárni a kiváltó okokat.

Miért habzsolja a kutya a papírt?

Akadnak kutyák, akik csak egyféle papírárut kedvelnek, például valamelyik a zsebkendőt pártolja, míg a másik csak a WC-papír-gurigáért lelkesedik. Mindre igaz azonban, hogy túlzott fogyasztásuk emésztőrendszeri elakadásokat, esetleg sérüléseket okozhat, tehát semmiképp sem szabad félvállról venni ezt a fura szokást.

Kölyökkori beidegződés

Főként a kölykökre jellemző, hogy mindent a szájukkal és a fogaikkal kívánnak felfedezni. Emellett fogzási problémáikat is enyhíthetik a keményebb papírból készült vagy vaskosabb termékek, ezért is vetik rá magukat a papírtörlő gurigákra, vagy azok megmaradt belső részére.

Ezen a problémán segíthet a fogzást támogató játékok bevezetése a kutyus repertoárjába. Nem kell feltétlenül vagyonokat költeni erre a projektre, egy-egy kifejezetten kicsiknek való rágóka, vagy akár egy fagyasztott répa is megteszi. (Bár utóbbi igen maszatolós lehet, így inkább csak felügyelet mellett add oda kedvencednek!)

Mentális okok

Az unalom, a szorongás, vagy az energiatúltengés is sarkallhatja az ebeket papírevésre. Nem csak a fölösleges feszültséget próbálhatják így levezetni, figyelemhiányukat is kommunikálhatják a papírrágcsálással. Ha már egyszer le lettek szidva miatta, megjegyzik, és a “negatív figyelem is figyelem” elvén igyekeznek hatni a gazdira, hogy egy kicsit rájuk fókuszáljon.

Persze nem szükséges kóros állapotnak jelen lennie a kutyus elméjében. Lehet, hogy egyszerűen csak élvezi magát a tevékenységet, és nem gondolja, hogy a gazdi nem örül majd az eredménynek.

Ha valóban nincs egészségügyi zavar a papírfalás mögött, első körben lehet próbálkozni a séták színesítésével különböző játékok által. Lehet, hogy az segít, hogy többször viszed kutyatársaságba kedvencedet, ahol jól kiszaladgálhatja magát, és a szükséges mentális stimulációt is megkapja

Az engedelmességi, ügyességi tréning is jó szolgálatot tehet ezen a téren, mert rendszert és szórakozást biztosít a kutya számára.

Egészségügyi problémák

Ebeknél sokszor a különböző felszívódási zavarokat okozó betegségek, illetve az ezekből következő hiányállapotok mozdítják elő a kóros papírevést. Ilyenek lehetnek az alábbiak:

  • IBD (inflammatory bowel disease, azaz gyulladásos bélbetegség)
  • diabétesz
  • parazitafertőzés
  • vérszegénység, vitaminhiány
  • emésztőrendszeri daganat
  • idegi rendellenesség
  • pajzsmirigyproblémák
  • gyógyszermellékhatások (pl. kortikoszteroidok vagy epilepsziagyógyszerek esetében)

Fontos, hogy kiemelt figyelemmel kísérd kutyusod ezen szokását, mivel egyes esetekben komoly egészségügyi rendellenességeket eredményezhet. Bár nem valószínű, hogy a kutyus testméretéhez viszonyítva egy kis darab papírzsepi elmajszolása problémát fog okozni, az éles, nehezen lebomló magazinlapok akár meg is vághatják az állat nyálkahártyáját.

Ha túl nagy mennyiséget fogyaszt a papírból, legyen az bármilyen típusú, az nem csak székrekedést, hanem komoly bélelzáródást vonhat maga után, amit sürgősen kezeltetni kell az állatorvossal.

(Képek: Getty Images Hungary)

kutya eszi a zsebkendőt kutya papírt eszik kutya wc papírt evett

Kapcsolódó cikkek

További cikkeink

A macskák is a kedvenceid?
Látogass el az Az én macskám oldalunkra is!