Jövőre is több száz kutyát fognak ivartalanítani támogatásból
2024. december 10 - Képek: Getty Images Hungary
2024. december 10 - Képek: Getty Images Hungary
Idén több mint 2000 állat ivartalanítása valósult meg a Közös Ügyünk az Állatvédelem Alapítvány e célú támogatásának hála. Az akció jövőre is folytatódik, a pályázat három nyertes szervezete által. Pierog Katát, a Kelet-Magyarországi Állatvédők Szövetsége (KEMÁSZ) és a Mancsmentő Állatvédő Egyesület elnökét kérdeztük, miként használják majd fel az összeget.
Miként korábban beszámoltunk róla, három szervezet között oszlik meg a Közös Ügyünk az Állatvédelem Alapítvány 72 millió forintos támogatása. A Magyar Állatvédők Országos Szervezete Egyesület (MÁOSZ) 30 millió forintot, a Kelet-Magyarországi Állatvédők Szövetsége (KEMÁSZ) 32 millió forintot, míg az Állatorvostudományi Egyetem (ÁOT) 10 millió forint támogatást kap majd ivartalanításra.
Bár az összegek egy laikus számára óriásinak tűnhetnek, érdemes tételesen megvizsgálni, hogy mennyibe kerül valójában egy állat ivartalanítása. Ebben Pierog Kata, a KEMÁSZ elnöke volt a segítségünkre, aki kérdésünkre azt is elárulta, hogy a támogatás a terveik szerint 400 kutya, valamint 200 macska műtétjére lesz elegendő. A számok természetesen csak becsültek, hiszen a beavatkozások megszervezését, illetve lebonyolítását több szervezet több állatorvosnál tudja megvalósítani. Ez pedig a beavatkozás árát is befolyásolja.
Az árak megyénként és orvosonként is nagyon eltérőek. Nőstény macska esetében 20–30 ezer forint, kandúr macskánál 13–22 ezer forint, szuka kutyáknál 25–75 ezer forint, míg kanok esetén 20–50 ezer forint között változik a díjszabás. Kutyáknál a hatalmas különbség a súlyok miatt adódik. Mindig minden szervezet a hozzá legközelebb eső orvosok közül a legolcsóbbat választja
– magyarázta az elnök. Emellett kérdésünkre a műtét esetleges járulékos kiadásaira is kitér.
„A műtétek ára magában foglalja a műtét során felhasznált anyagokat és gyógyszereket, de az utókezeléshez szükséges eszközöket és gyógyszereket nem mindenhol. A gallér, a műtéti ruha és varratszedés attól függ, hogy az orvos milyen technikával zárja a sebeket. Sok helyen már nincs szükség egyikre sem, mert csak belső varratok vannak, és a külső bőrréteg ragasztása miatt a seb nem zavarja a kutyákat, így nem bántják a sebet” – foglalta össze.
Több száz kutya és még ennél is több gazdi lepte el a Városligetet december 7-én.
A helyszínen készült fantasztikus képeket ITT nézhetitek meg, és ide kattintva videót is találtok az első DOGZ Mikulás falkasétáról!
Amivel fontos tisztában lenni, hogy az ivartalanítás feltétele a transzponder, vagyis ismertebb nevén a mikrochip, továbbá az érvényes veszettségi oltás megléte.
„Ha valamelyik kutyának nincs, akkor általában sajnos ez a költség az ivartalanítást szervező szervezetet terheli, mert a programban felkeresett lakosság nem tudja finanszírozni” – tudtuk meg a szervezet vezetőjétől.
Ugyanígy a keveset emlegetett további kiadásokról is szót kell ejtenünk, mint az állatok szállítmányozása, vagy az általában szükséges paraziták elleni védelme.
A lakossági programok esetében rengeteg olyan költség van, amiről szinte sosem beszélünk. Az állattartókat többször fel kell keresni, a kutyákat be kell szállítani, és ha már ott vagyunk, bolha és kullancs elleni cseppet, megfelelő nyakörvet szoktunk adni. Az üzemanyagköltség, a személyi jellegű ráfordítások és a kiegészítő dolgok rengeteg pénzt elvisznek. De minden szervezet tudja, hogy kutyákat elhelyezni, gondozni és később örökbe adni sokkal többe kerülne. Ha elég gyorsan tudunk dolgozni és meg tudjuk akadályozni az újabb almok születését, akkor a probléma hamarosan kezelhetővé válik, később pedig megszűnik” – mutatott rá erre a sarkalatos pontra az állatvédő.
Kíváncsiak voltunk arra is, hogy segítség nélkül hány állat műtétjét tudnák megvalósítani a KEMÁSZ kötelékébe eső szervezetek. Megdöbbentő, de sajnos sejthető és érthető választ kaptunk:
Ez egy nagyon összetett kérdés, mert pályázati források nélkül sajnos egyet sem. A működési költségeinket is alig tudjuk előteremteni, mindannyian a túlélésért küzdünk. Szerencsére azonban volt több lehetőség is az elmúlt években, ahol forrást tudtunk szerezni az ivartalanítási programokhoz
– mutatott rá az elnök, hozzátéve, mekkora szerepe van mindennek a gazdátlan, kóborló kutyák és macskák jelentette probléma megoldásában.
„A szövetség alapító tagjai 2024-ben összesen közel 1000 ivartalanítást szerveztek le, amire végtelenül büszkék vagyunk. Mindannyiunk meggyőződése, hogy ez a legfontosabb feladatunk, hiszen csak az ivartalanítás hozhat hosszú távon megoldást a kóborállat-problémára. Ezzel a szemlélettel kell azonosulni a leendő tagjainknak is. Az állatvédők legfontosabb feladata a megelőzés és a lakosság edukálása” – magyarázta.
Mindezek ismeretében mi is szeretnénk felhívni olvasóink figyelmét az ivartalanítás fontosságára.
Tévhit, hogy a kutya ösztöneinek teret kell engedni; sőt, az ivaros kutyák esetenként súlyos egészségügyi következményekkel számolhatnak az idősödés során.
Kövess minket!
facebook instagram youtube spotifyKapcsolódó cikkek