Ez lehet az oka, ha úgy tűnik, állandóan éhes a kutya

Ha a kedvenced örökké farkas éhesnek mutatja magát, megeshet, hogy akaratlanul ugyan, de te tanítottad neki a viselkedést.

Talán mondanunk sem kell, hogy amikor egy kutya étkezésében bármilyen, a normálistól eltérő dolgot tapasztalsz, az első és legfontosabb, hogy mielőbb lássa az állatorvos az ebet. De mi a helyzet akkor, amikor a vizsgálatok szerint a kutyád makk egészséges, mégis úgy tesz, mint aki az éhhalál küszöbén áll, bármennyit is egyen? Szakértőt kérdeztünk arról, mit jelezhet, ha látszólag örökké éhes a kutya.

Lehetséges okok

Bizonyára te is találkoztál már a közösségi médiában olyan videóval, amin azt láthatjuk, ahogy egy kutya a másodperc töredéke alatt, szinte rágás nélkül tünteti el a felkínált ételt. Vagy épp a saját kedvenced volt porszívó előző életében, és amint egy morzsa leesik, máris megeszi. Ez a viselkedés gyakoribb, mint hinnéd, és előfordul, hogy nem valamilyen egészségügyi probléma áll a háttérben.

„Szeretünk a kutyákra is emberként tekinteni, és a különböző viselkedések tekintetében is emberi mintázatokat keresünk.

Nem szabad azonban elfelejteni, hogy a kutyák alapvetően ösztönlények”

– mondja Sz. Látó Judit rehabilitációs kutyakiképző és kutya-gazdi mentál tréner. „Teljesen más motiválja őket, és az étel a számukra elsődlegesen a túlélés záloga. A gondok ott kezdődnek, amikor egy gazdi – kellő információ hiányában – vagy nem az evéssel kapcsolatos viselkedésproblémák gyökerét szünteti meg (hanem csak tünetet kezel), vagy pont, hogy adja a kutya alá a lovat azzal, hogy állandóan finom falatokkal kínálja.”

A kérdés tehát igen összetett, és mind az állat, mind a gazdi viselkedését vizsgálnunk kell ahhoz, hogy tiszta képet kapjunk a helyzetről.

A rendszertelenség következményei

Sz. Látó Judit a saját kedvencén tapasztalja, mennyire fontos a napi rutinok kialakítása és az eb tanítása. „Nekem angol bulldogom van. Ez nem az a fajta, akire jellemző lenne, hogy otthagyja az ételt, mert elég volt. Bármennyit képesek enni. De azt gondolom, hogy a szoktatásnak és tanításnak köszönhető az, hogy ma már otthagyja, ami nem kell. Nem koldul „lepottyanó” falatért. Nagyon büszke is vagyok rá ezért. A táplálkozással kapcsolatos problémák egyébként nagyon gyakoriak. Az okokat és a megoldásokat tekintve igencsak összetett problémáról van szó. Ettől függetlenül már több kutyával is találkoztam (tanítottam), aki meg tudta ugrani ezt a feladatot. Vagyis nem habzsol és nem lopja el az asztalról az ott hagyott falatot. Tehát nem lehetetlen, de ehhez kell egy türelmes és kitartó gazdi, aki mellett a kutya (főleg, ha mentettről van szó!) tudja, hogy mindig kap majd enni, mindig annyit kap, amennyit kell, és már nem a túlélésért kell küzdenie. Nem fog éhen halni.”

A szakértő szerint viszont ha rendszertelenül etetjük a kutyát, tulajdonképpen trenírozzuk arra, hogy bármikor készen álljon az evésre.

„Itt leesik egy falat, ott kap egy finomságot, egyszer ekkor kapja a vacsit, egyszer akkor… A rutin hiánya a kutya túlélési ösztönére erősíthet rá, hogy ha kaja van, akkor azonnal és gyorsan enni kell. Ráadásul ha megszokja, hogy például a gazdi étkezésénél neki is jut egy kicsi, reflexből megy majd kunyerálni. És nem azért, mert valóban éhes, hanem mert megszokta, hogy ha a gazdi eszik, akkor ő is. És ha a gazdi egy nap ötször eszik, akkor ő is egy nap ötször kér majd belőle.”

Jó hír, hogy a megfelelő szakember segítségünkre lehet abban, hogy a kedvencünket visszatereljük a helyes táplálkozás medrébe. Ám a megelőzés ebben az esetben is célravezetőbb, mint a kialakult probléma megoldása, ami mindig sokkal nehezebb és időigényesebb.

A probléma gyökerét kell megtalálni

Étkezési problémák esetén (és ismét hangsúlyoznánk, hogy abban az esetben, ha nem egészségügyi ok áll a háttérben), nélkülözhetetlen, hogy a viselkedés gyökerét keressük, és ne a tünetet kezeljük.

A szakértő konkrét példán keresztül szemlélteti ennek fontosságát.

„A kutyák nagyon jól rehabilitálhatók. Mentett kutya esetében egy olyan állatnak, aki korábban éhezett, a táplálék egy óriási dolog. Az van a fejében, hogy minél gyorsabban megeszem, minél többet eszem, annál jobb, mert az már az enyém, és senki sem veheti el tőlem. Ennek pedig természetesen van egy pszichés háttere. Nekem is volt mentett kutyám, és sikerült elérni, hogy beálljon a normális evés. Igaz, arról nem lehetett soha leszoktatni, hogy biztos, ami biztos, ne nézzen bele a kukába.

Ha van egy türelmes gazda, és egy támogató tréner, aki mindig figyeli a páros aktuális helyzetét, lelki állapotát, akkor azt gondolom, hogy türelmes tanítással, megfelelő feladatokkal meg lehet értetni a kutyával, hogy lesz élelem, nem kell bármit és bármikor megenni. De ez nem történik meg napok vagy hetek alatt. Lehet, hogy évek kellenek hozzá.”

Fontos, hogy ilyen esetekben a kutya megnyugodjon, megtanulja, hogy ott a gazdi és mindig kapni fog enni. A tréner elmondása szerint akkor jól rehabilitálható egy állat, ha a gazdi keretrendszert biztosít a számára, melynek része az étkezés is. A legtöbb kutya ebben a biztonságos rendszerben fel tud oldódni, és le tud szokni arról, hogy állandóan enni akarjon. Fontos azonban megjegyezni, hogy nagyon sok múlik a gazda hozzáállásán és türelmén.

Nem szabad az állatot kizárólag az étkezés kapcsán fegyelmezni – neki valójában a biztonságos és kiszámítható környezet hiányzik, nem az étel az elsődleges problémája.

Nem kell vasszigor

A keretrendszer kialakításakor sok gazdi gondolja úgy, hogy a nap minden percében árgus szemekkel kell figyelni, nehogy a kutya valamit felporszívózzon, és percre pontosan kell minden étkezésnek történnie. Sz. Látó Judit szerint azonban a gazdiknak is sokkal könnyebb, ha a szabályokat betartják ugyan, de nem mereven és görcsösen állnak a kérdéshez.

„Minden gazdi maga ismeri a legjobban a kutyáját. Az összeszokási időszakban jó iránymutatást adnak a tápokon található adagolási javaslatok, később pedig az állat viselkedése és széklete mutatja, hogy minden rendben van-e. Azt gondolom, hogy ha rendben van a kutya egészsége, és megtanulta a keretrendszert, akkor már lehetünk egy kicsit lazábbak. Az nem baj, ha feljön mellénk a kanapéra, és kap tőlünk egy szeletet az almából, amit éppen eszünk, viszont amikor azt mondjuk neki, hogy lent maradsz és jelezzük felé, hogy amit mi eszünk abból most nem kap, akkor ezt értse meg. Ehhez pedig tanítás szükséges.”